6.2 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Csend, rend, nyugalom

November 22-én Gulicska Lőrinc kiállítás megnyitóján jártunk a Kossuth Múzeumban.
Amikor beléptünk a kiállító terembe, érdekes hatás ért, a csend, a rend, a nyugalom hatotta át az érdeklődőt. Csend volt, hiszen a nézelődő emberek kicsit értetlenül álltak meg 1-1 kép előtt, majd a következő kép is feladta a leckét: „vajon mit jelenthet?”, „mit is mond nekem ez a mű?”,”mit akart közölni a művész?” A rend uralkodott a teremben a professzionálisan paszpartuzott és keretezett képek egyenletes ritmusban következtek egymás után, sorban kis stílusváltásokkal. A nyugalom a képekből áradt, hiszen Lőrinc – saját elmondása szerint: szórakozva alkot, meditatív körülmények között, s ekkor a kép vonalról-vonalra jön létre. Előre nem gondol ki semmit. Hagyja, hogy az adott pillanatban hangolódjon rá a kirajzolódó alakzatokra és az alakzatok által, rajzolás közben megfogalmazódó témára.


– Miért éppen ilyen mandala-stílusban alkotsz?
-1999-ben vettem egy mandaláról szóló könyvet, ennek hatására elkészítettem 400 mandalát. Ekkor Csurgai Ferenc szobrászművész látván munkáimat, határozott biztatással megjegyezte: „Ezeket a rajzokat ki kell állítani!”. Ezen felbuzdulván még 200 mandalát készítettem. Hogy milyen technikával? 200 színes ceruza, 200 vízfesték és 200 ceruza-tus. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden nap elkészítettem egyet.

– ROR-ART – olvashatjuk művészeted mottóját. Mit jelent ez a szóösszetétel?
– A ROR onnan jött, hogy nevelt fiam kicsi korában Lőrinc helyett Rőrincnek nevezett, majd ebből lett RÖR-ART, s ez tisztult le ROR-ART-ra.
A kiállítás különlegessége az, hogy 7 képhez tartozik egy elérhetőség okostelefonnal, melyre, ha rákattintunk, hangélményben lehet részünk, miközben a képet nézegetjük, s ezáltal közelebb kerülhetünk a művész gondolatiságához és mi is eljuthatunk a csend, a rend, és a nyugalom szigetére.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...