Láttatva kell megmutatni a láthatatlant is. A lélek világát is; „egy képben talán csak, s csupán a lényeget”. (Radnóti) Ezért idézem föl Sütő András lírai, általam most szimbolikusan értendő történetét. (A lőtt lábú madár nyomában) Madárnézőben járt az unokájával a Hargita alján. Suhanó szárnyúak szálltak fönn a fényben. Ám az egyik sebzetten „földet érintve megbillent, fél szárnyra esett, majd …” Majd megtudjuk az okot és a folytatást SOLTÉSZNÉ LÉDECZI JUDIT zenetanár, karnagy testi és lelki rapszódiájából.
Csak többszöri kérésemre vállalta a beszélgetést. Felidézni a fájót? Repülésre bírni a sebzett szárnyat? De ez – biztatom – a nagyon sikeres életpályának csak egy – igaz, drámai – szakasza. Ismerem őt (ifjak bámulta miniszoknyás korától), követtem a sorsát, ezért értem a ki nem mondott gondolatait is, tekintetéből találom meg szavaimat. Mert bizonyos témáról óvatosan fogalmaz, visszafogott hiánnyal. Ezt én pótolom, írom a magamét, – nem a nevében, hanem az őt tisztelő szándékom szerint.
FELSZÁLL
(„Ha felröppen, a villanó szárnya bíbor színeket vet.”)
Pedagógiai, művészi törekvéseit Kodály Zoltán bölcs célzata határozta meg: „Zene nélkül lehet élni, ahogyan a sivatagon keresztül is mehetünk, de mennyivel jobb a virágos rétet járni!” Ezt járta, járja. Ősei ihletében. LédecziSándor zongorakészítő mester hangszerein tanított Liszt Ferenc és Erkel Ferenc a Zeneakadémián. Édesapja, Lédeczi Béla kántortanító volt, tőle hallotta: „Nincs szebb dolog a világon, mint énekelni”. Judit zongorázni, majd csellózni tanult a zeneiskolában. A debreceni zeneművészeti főiskolán gordonka-szolfézs szakon végzett. Énekelt a híres Kodály-kórusban. Csellótanárként tanított negyven évig. Büszke arra, hogy hét növendéke sikeres a zenei pályáján. A gimnáziumban eleinte óraadóként, majd 2000-től főállásban tanította az éneket. 1976-ban nagy ötlete támadt két gimnazistával, Csordás Klárával (ma Párizsban él, Európa-hírű énekművész) és Balogh Erikával (színésznő): elindították az Éneklő Osztályok versenyét, amelyre ma is külön napot szentelnek, ez egyedüli az országban.
Szinte égig emelő szárnycsapás a gimnáziumi leánykar 1980-tól. A siker számokban: 18 országban léptek fel, 22 nemzetközi versenyen, 54 díjat kaptak. Cegléd és a Kossuth gimnázium hírét vitték és hozták. Csak néhány dicsérő zengzetet emelek ki. Hollandia (1991.): „Itt ma angyalok énekeltek!” – írta az egyik zsűritag. Powell River (Kanada, 1994.): ugyanez a mondat hangzott el.Llangollen (Wales, 1995., 1998.): győzelem a női karok kategóriájában. Linz (Ausztria, 2000): olimpiai bajnokok 60 nemzet 350 kórusa között. A „lányaim” (így említi mindig őket) az örök ifjúság eszményét jelentik számára: a tehetség, a szorgalom és a szeretet harmóniáját. Karvezetése alatt közel hétszáz lány énekelt a kórusban. Követte nagy tanítója, Gulyás György mély emberségű intelmét: Egyetlen próbát sem lehet dicséret nélkül befejezni. A tanárnő így fogalmazza meg pedagógiai és művészi lény(eg)ét: „A lelkem dalát is átadom a lányoknak, ezért a szemem vezényel elsősorban”. A zenei nevelésben méltatóan említi a Kodály Zoltán-i teóriát: Hogyan lehet megszerettetni a zenét a gyerekekkel? Kilenc hónappal születésük előtt – az anyával. Később hozzátette: sőt, az anya születése előtt kilenc hónappal…
FENN SZÁLL
(„…hosszan énekelj!”)
Azt hittem, nehéz kérdést teszek fel: Mit tart zenei élete csúcspontjának? Sóhajok után, halkulva és meghatódva, rejteni kívánt, de előcsillanó könnycseppekkel válaszolt.
A sors nagy drámaíró. Megteremti a váratlan fordulatok feszültségét. Letaszítást és fölemelést. Lesújtást és felmagasztalást. Majd sűrít: sötétségben fényt ad.
Csütörtök. Kórház, őrző, infarktus… Vasárnap fellépés a Zeneakadémián, az ország legjobb három kórusát kérték fel. Mi legyen? Madárröpte szélirány nélkül? A betegágyáról kérte, biztatta a lányokat, menjenek el, karnagy nélkül énekeljenek. A koncerten a menye tartotta a telefont, ő az intenzív osztályon hallgatta élőben (!) a lányokat. Az óriási sikerüket. „Állítom, ez az élmény nyolcvan százalékban hozzájárult a gyógyulásomhoz” – erősíti ezt fényesedő hanggal és mosollyal. Utána sok gratuláló telefonhívást kapott neves zenei szakemberektől, s újságcikkek lelkendeztek róla. De megint drámai fordulatot írt a sors dramaturgiája. Mélyből a magasba, majd néhány hét múlva váratlanul…
SZÁRNYSZEGÉS
(„Szárnyával csapkodó, hófehér ijedelem”)
2017. január. A kórházból szinte azonnal bement a gimnáziumba köszönő-köszöntő délutánt szervezni a kórusnak a bravúros kiállásért. Az irodába hívták: „Jött egy levél Budapestről…”. Mint nyugdíjas nem alkalmazható tovább. A tanév közepén. „Jogszerű, abszolút értettem, a tanítást abba kell hagynom. De a kórus…?!” – rezzen meg még most is az arca. Engedelemből szeptemberig találkozhatott a lányokkal, de jött a hivatal hivatalosan érzéketlen végső verdiktje: tovább a kórust sem… A tanárnő tekintete elhomályosul, nem abból olvasom ki az ágáló kérdéseket, együttérzésem fogalmazza meg. A hatalmas sikerek, a nemzetközi hírnév, negyven év tapasztalatkincse után – menjen?(Elismerései közül néhány: Az év embere, Gubody-díj, Liszt Ferenc-díj, Cegléd díszpolgára, Czigle-lánc.) Ki harcolt érte és a kórusért? A sikerükben jó fürödni, az elsodró árból kimenteni nem jogszerű? A jog sajog… A lelke még lelkesen zenél, „a kórust vezettem volna még!” Megnyugodva folytatja: „Bízom benne, hogy megőrzik a gimnáziumban a karéneklés nagy hagyományát és az általunk teremtett értékeket. De ehhez idő kell.”
TOVASZÁLL
(„Még, még! – újabb zenét.”)
Minden baj nyomában gyógyító idő jár. Mi tereli? „A munka, a kórus életem legnehezebb időszakain mindig átsegített. Így történt férjem halálakor is. Közvetlen utána nemzetközi hangversenyre kellett mennünk. A fiam is biztatott: Anya menj, ezt Apa is így szeretné! Laci ugyanis nagyon kedvelte a kórust, ismerte mindegyik lány nevét. Én olyan típus is vagyok, hogy a cél, a ráció legyőzi az érzelmet” – vallja.
S mégis állhat kórus előtt! Alapítója, majd 2000-től karnagya a Kardos Pál Pedagógus Énekkarnak, amely vezetése alatt Hangversenykórus minősítést kapott. „Van még erőm, még vagyok! Aranyosak a kórus tagjai, jó velük dolgozni, szép eredményeket értünk el. Például nemzetközi versenyen (Wernigerode, Németország, 2003. ) kategória győztesek lettünk. ” Vannak feladatai a Kórusok Országos Szövetségének (KÓTA) megbízásából, sokat zsűrizik szerte az országban. „Tudod, addig élek, amíg céljaim vannak” – állítja hivatásához hű állhatatossággal.
Családja soha nem hagyja magára. Laci fia és Judit menye figyelmesen óvják. Unokái hangja dal a lelkében. Most több ideje van az egészségével foglalkozni, úszni és tornázni jár. Vissza-visszanézi a kórus szép pillanatait képfelvételről a bizonyosság miatt: „Érdemes volt ennek és így élnem!” Néha alkalomszerűen találkoznak nála az „egykori” lányai, énekelnek és felidézik közös emlékeiket.
Gyermekkori élménye: esténként kiült a szüleivel a lombos fák alá, s nézték a csillagokat. „Ma is így teszek, de emberekben is keresem a vezérlő csillagot. Megláttam egy ragyogót: Kodály Zoltánt. Személyesen találkoztam vele debreceni kóristaként, puszit is kaptam tőle” – ujjai érintik az arcát.
A nagy mester temetésén a Kodály-kórus is énekelt. Jött egy fejkendős asszonyka kis fehér batyuval. A rendőrkordon útját állta. „De aranyoskáim, Erdélyből érkeztem, onnét, ahol ő dalokat gyűjtött. A falu népe küldi ezt a földet, hogy tegyék oda…!” Csendben szétnyílt a sorfal.
– Mondj egy dalt, amelyből szíved-lelked szól.
– Kodály: Esti dal. A leggyönyörűbb magyar népdalfeldolgozás. Minden koncertünkön elénekeltük. Külföldön is – ahol nem értették a szöveget – könnyet csalt az emberek szemébe. Lányaim angyali hangja az utolsó pillanatomig elkísér. Hallom – látom! – őket, csillagfénylőn.
– Te, a sikeres karmester a saját életedet is vezényeled?
– Inkább a szerencsés csillagzat, amely tehetséget, lehetőséget és jó embereket adott nekem. S létem krédóját: „Nem kell az abszolút tökéletesre törekedni, de legyenek tökéletes pillanatok!” (Gulyás György) „A zene lelkem lélegzetvétele, s egyszersmind imádságom és munkám.” (Liszt Ferenc)
S mi történt a lőtt lábú madárral? Tovább száll „Énekelni – leszállhatatlanul”.
Koltói Ádám
