16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Bartúcz Anna a MOL Tehetségtámogató Programjában

Ceglédi gimnazista nyert támogatást a MOL Tehetségtámogató Programjában
Nyolc Pest megyei fiatal művész nyert támogatást – köztük Bartúcz Anna a Ceglédi Kossuth Gimnázium tanulója – a MOL Tehetségtámogató Programjában.
A MOL Tehetségtámogató Program ebben a tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti eredményes diákok, művészjelöltek és természettudományos tehetségek pályafutását. A beérkezett 267 pályázatból a szakértő zsűri értékelése után a pályázatokat kiíró MOL Alapítvány kuratóriumának döntése alapján 67-en kapták meg az igényelt támogatást. A pályázaton elnyert támogatási összeget a tehetségek leginkább hangszer megvásárlására, előadások, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítására, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordítják.
Bartúcz Anna (14), animáció területén nyert el támogatást. Anna 12 évesen kezdett el animációs kisfilmeket készíteni, 2018-ban az egyik filmje nyert a II. Ceglédi Filmszemlén, egy másik díjazott lett a VISZ pályázatán, és a Szabadfogású Számítógépversenyen. Egy élőszereplős filmmel kijutott Bécsbe a Video- und Filmtage fesztiválra. 2019-ben Székely Éva megmenekülése című animációja nyert a III. Ceglédi filmszemlén és a III. Hét Domb Filmfesztiválon, díjazott lett a 26. Országos Diákfilmszemlén és a IV. Ars Sacra Fesztiválon.
Bővebben a versenyzőröl: https://kmta.hu/tamogatottak/bartucz-anna/

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...