17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Özbas Szofi 2019 legjobb magyar judósa

A Judoinfo szerkesztősége immár tizennegyedik alkalommal hirdeti ki, hogy a hazai versenyzők közül ki volt az esztendő legjobb judósa. Az idén is – akárcsak az elmúlt öt évben – három kuratóriumi tag, illetve a nagyközönség szavazata egyenlő arányban számított. A végeredmény: Özbas Szofi volt 2019 legjobb judósa Magyarországon!

A Ceglédi VSE tizennyolc éves judósa már a nyári budapesti felnőtt Grand Prix-n letette a névjegyét egy ötödik hellyel, az év végén viszont valósággal tarolt: hét héten belül megnyerte a junior Európa-bajnokságot, a junior-világbajnokságot és az U23-as Európa-bajnokságot is! Az évvégi U23-as Európa-bajnokság éremtáblázatának második helyén zárt Magyarország, nem véletlenül: Özbas Szofi, Gőz Roland és Sipőcz Richárd is Európa-bajnok lett, Tóth Benedek és Szigetvári Mercédesz pedig a harmadik helyen végzett. Csak az idei felnőtt és korosztályos világversenyeket tekintve összesen harminc (!) érem (nyolc arany, nyolc ezüst és tizennégy bronz) a magyar mérleg!

A szavazós játék történetében 2014-ben új fejezet kezdődött: három fős kuratórium – amelynek tagja dr. Kovács Antal olimpiai és világbajnok judós, Hajtós Bertalan, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok judós, és Gombkötő Roland, a Judoinfo szerkesztője – állította össze a jelöltek listáját, s a végeredmény kihirdetésére is részben az ő szavazataik alapján került sor: a három kuratóriumi tag, illetve a közönségszavazás együttesen adott végeredményt. Szavazni 2019. december 31-én éjfélig lehetett. A közönségszavazásra 1009 voks érkezett, a legtöbbet, a szavazatok több mint negyven százalékát Mamira Luca szerezte, megelőzve a második helyezett Sipőcz Richárdot, a harmadik Özbas Szofit, a negyedik Tóth Krisztiánt, az ötödik Karakas Hedviget, a hatodik Ungvári Attilát és a hetedik Gőz Rolandot. A kuratóriumi tagok szavazatai és a közönségszavazás összesítése egészen más eredményt hozott, a győzelmet a díj történetében első alkalommal a tizennyolc esztendős Özbas Szofi szerezte meg, a második helyen Tóth Krisztián, a harmadikon Sipőcz Richárd, a negyediken Mamira Luca, az ötödiken Gőz Roland, a hatodikon Karakas Hedvig, a hetediken pedig Ungvári Attila zárt.

Bővebben a témáról a judoinfo.hu oldalon olvashatnak…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....