4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Sporthősök és példaképek a színpadon

A XVIII. Ceglédi Sportgála szervezői ezúttal is reprezentatív környezetben fogadták az évenként ismétlődő rendezvény közel 400 vendégét a Gál József Sportcsarnokban. Volt mit ünnepelni a legnevesebb ceglédi sportlegendák és megannyi remek eredményt elérő fiatal jutalmazása során. Az est vendégei között volt Gyulai István a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Földi László országgyűlési képviselő, akik Dr. Csáky András polgármesterrel egyetemben a gála védnökei voltak.

Szerencsés időpontban került megrendezésre a Sportgála, mivel találkozhattak a vendégek az elmúlt év kimagasló sikereket elérő ikonjaival. Vastaps fogadta Lőrincz Tamás birkózó világbajnokot, a sportág minden idők legeredményesebb magyar versenyzőjeként, öccsét Viktort, akit a  Nemzetközi Birkózó Szövetség 2019 legjobbjának járó elismeréssel  díjazott. Ugyancsak nagy tetszés fogadta az Ungvári testvéreket, Miklóst és Attilát.  A „korelnök” Miklós az elmúlt évben, a Tokióban megrendezett VB-n a Nemzetközi Szövetség döntése alapján elsőként vehette át a „Fair Play Díjat”.

A gála résztvevőit Dr. Csáky András polgármester köszöntötte, kifejezve elismerését az elmúlt évi ceglédi sportsikerek kapcsán és reményét, hogy az olimpia évében tovább nő Cegléd jó hírneve, úgy a sportsikerek, mint a sportolási feltételek javítása területén. Utóbbi kapcsán bejelentette, hogy előrehaladott állapotban van a birkózó csarnok és a valamennyi sportág és az iskolai testnevelés érdekeit is szolgáló atlétikai pálya megvalósítása a Malomtó-szélen.

A színpompás bevezető show után átadásra kerültek a különböző kategóriák legjobbjainak járó elismerések.  A szervezőbizottság döntése alapján a korábbiaknál jóval több különdíj is gazdára talált.

Az önkormányzat döntése alapján a „Cegléd Város Sportjáért Díj” két sportember kezébe került. Jezerniczky Attila évtizedek óta a sport szolgálatában áll, folyamatosan közvetlen, vagy közvetett módon részt vett a város sportjának szervezésében. Sokoldalú tapasztalataival járult hozzá a verseny- és szabadidő sport fejlesztéséhez. Randos Gabriella a szertorna és a sportakrobatika területén jegyezte el magát a versenysporttal, ahol szép sikereket ért el. Húsz éve a Fit-Kid ágazat fejelődésének országos- és nemzetközi harcosa, sportvezető, szervező és edző egyben, ahol a ceglédi sportolók számtalan nagy sikert tudhatnak maguk mögött.

Az elmúlt év legjobb felnőtt sportolói voltak a férfiaknál Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor birkózók, akik két éve már a Bp. Honvéd színeiben versenyeznek, de családjukkal Cegléden élnek továbbra is. Tamás világbajnoki címet ért el és ezzel a magyar birkózás történetében a legtöbb dobogós helyezést vívta ki, Viktor VB ezüstérmes volt 2019-ben és amint fentebb említettük a világ legjobb birkózójának kijáró címet érte el, összesített értékrend alapján. A nők között Majorosi-Lázár Anita kapta az elismerő kitüntetést. A Ceglédi Kettlebell SE versenyzője élharcosa sportága térhódításának, világ- és Európa-bajnok. Pozitív kisugárzásával, kimagasló szervezőkészségével hasznos tagja a tágabban vett sportéletnek.

Az utánpótlás korú sportolók között a két dzsúdós érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. A lányoknál a „világszenzációt” jelentő Özbas Szofi sikerei rengették meg a tatami aktív és inaktív szereplőit. A CVSE 18 éves tehetsége a korábbi ifjúsági olimpiai bajnoki címe után, az elmúlt évben „mindent vitt”, amit lehetett. Az „Év női judósa Magyarországon” címhez kellett az U-23-as és junior korosztályú Világ- és Európa-bajnoki győzelme is. Kiugró múlt évi eredményei egyre inkább a Tokiói olimpia felé orientálják (…).  A fiúknál klubtársa Vég Zsombor kapta a kitüntető címet. Első volt a Junior Európa Kupa küzdelmeiben, valamint bronzérmes az U-23-as EB és junior Európa-bajnokság küzdelmeiben. Fejlődése a legmagasabb célok elérésére is késztetheti a jövőt illetően.

A hagyományos értékrend számítás szempontjait alapul véve „Az év szakosztálya” címet a Ceglédi Vasutas SE judo szakosztálya kapta meg.

Az előbbiekből adódóan nem volt meglepetés, hogy a legjobb edzői cím ezúttal a CVSE judo szakosztályának szakmai teamjét célozta meg. Bíró Tamás mesteredző mellett Bíró Norbert, Ken Kaida, Mester Dániel és Varga István szorgoskodtak azon, hogy a CVSE megszámlálhatatlan országos bajnokságot és Magyarország legeredményesebb szakosztálya címet érje el ebben a rendkívül népszerű sportágban.

„Az év csapata” rangsorban az elmúlt években jeles közösségek értek el szép sikereket. Az elmúlt esztendőben ezt a címet a Ceglédi Kosárlabda Egyesület férfi csapata érte el. A magasba törő közösség töretlen kitartással és lázas elszántsággal lépeget előre. Az NB II-ben elért bajnoki cím megszerzése után kivívták az osztályozón az NB I/B.-be jutást, ahol ugyancsak szépen helytálltak.

A „Jó tanuló – Jó sportoló” cím elérése minden alkalommal igazi példakép és elismerés a fiatalok felé. Az általános- és középiskolai szinten odaítélt elismerések erősítik ezt a hagyományt. Az általános iskolások között Ungvári Tibor (CVSE, birkózó) és Vég Luca (CVSE, judo), míg a középiskolások között Ócsai Máté (CVSE, asztaliteniszező) és Keszthelyi Luca (CVSE, atléta) kapta meg a kitüntetést.

A XVIII. Ceglédi Sportgála Szervező Bizottsága ezúttal a következő különdíjakat adományozta a 2019. évi tevékenységeket értékelve.

Jansik Szilárd az FTC és a magyar válogatott vízilabdázója: Szilárd a CVSE-ben kezdett vízilabdázni, majd a KSI és első osztályú klubokon át vezetett útja az FTC-be. Utóbbival Magyar Kupát, OB I-es bajnokságot, Európa Szuper Kupát, Bajnokok Ligáját nyertek. Jansik Szilárd a felnőtt válogatott biztos pontja, a most folyó Európa bajnokság résztvevője.

Ade Sowunmi a Ceglédi Kék Cápák kézilabdázója: A „ceglédisport.hu”   felhívása alapján a város legnépszerűbb sportolója címre lehetett szavazni, melynek eredménye alapján Ade Sowunmi érdemelte ki ezt a megtisztelő címet.

Szegedi Dániel a Ceglédi VSE dzsúdósa: Az Európa Kupa küzdelmeiben két első és egy harmadik helyezést ért el. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon pedig a harmadik helyezést érte el.

Szuperinfo-CVSE férfi asztalitenisz csapata: A csapat (Marsi Márton, Dr. Varga Csaba, Ócsai Máté, Biedermann Dániel és Gergye Zoltán) bajnoki címet vívott ki az NB I Keleti csoportjának küzdelmeiben, ami által feljutottak az országos Extra Ligába.

Vasgyúró-Gym erőemelő csapata: Belme Péter és Szabó Zsolt Viktor vezetésével működik a 40 főt foglalkoztató klub, ahol amatőr és egyéb sportágak minősített sportolói is részt vesznek a munkában. Szép sikereket értek el versenyzőik a hazai és nemzetközi erőemelő bajnokságokon. Kiemelhető Belme Péter teljesítménye, aki fekvenyomásban világ- és Európa-csúcsot állított fel.

Város Szabadidősportjáért Díj kitüntetettje: Ceglédi Futó Club Egyesület – Az egyesület, melynek 50-60 tagja van, több helyi és országos rendezvényeken vesznek részt. Egymást ösztönözve és segítve hódolnak az egészséges életmódot megalapozó futásnak.

A XVIII. Ceglédi Sportgála jól szolgálta a város sportszervezeteinek és szurkolótáborának kollektív összetartozását, egymás sikereinek segítését és népszerűsítését. A rendezvény időpontjának előre hozatala pedig helyesnek bizonyult, a felkészülési és versenynaptári események tükrében.

Magyar László

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...