14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Juhász András a válogatottnál járt

Fontos napokon van túl Juhász András fiatal labdarúgónk, aki a felkészülési időszak közben pár napra elhagyta a csapatot, hogy Spanyolországban vegyen részt egy tornán az U17-es magyar válogatottal.

Németh Antal csapata jelenleg az elitkörre készül. Az U17-es válogatott márciusban hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán próbálja meg kiharcolni a tavaszi Európa-bajnoki részvételt. Nem lesz könnyű dolguk, az ellenfelek Franciaország, Svédország és Norvégia lesznek. Az elitkör előtt három felkészülési mérkőzés várt a válogatottra Spanyolországban egy nemzetközi tornán.

Ebben a fontos időszakban kapott meghívott a 16 évesen a felnőtt csapatunkban bemutatkó Juhász András. Aki a második mérkőzésen be is mutatkozhatott a skótok ellen. Andris a 39. percben állt be, Németh Antal belső védőként számított a játékára. A találkozó végül 1:1-es döntetlennel ért véget.

Ez nem csak Juhász számára fontos esemény, hanem a ceglédi labdarúgás számára is. Ugyan az elmúlt években is utaztak Ceglédről korosztályos válogatottba játékosok, de Kenderes Zoltán óta András az első ceglédi születésű labdarúgó, aki a ceglédi felnőtt csapatból került a korosztályos válogatottba.

További sok sikert kívánunk Andrisnak és bízunk benne, hogy márciusban is felöltheti magára a meggypiros mezt. (Forrás: cegledifoci.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...