13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Récék télen

Ha kimegyek a vadonba sajátos puskámmal a nyakamban, előtte a célállat életét tanulmányozom egy remek könyvben, az Európa madarai-ban. Az optikából nem röppen ki golyó, csak képek jelzik a találatot. Nekem ez azért is örömteli, mert szinte nesztelenül tudok a madarak közelébe férkőzni. A tőkés réce ugyan vízimadár, mégis inkább szeret a magas fűben, nádcsomók mellett vagy a fűzfák ágai között fészket építeni. A megfelelő fészkelő hely keresése a gácsér dolga, aki halk jip-jipeléssel a tojót odahívja kacsa háztűznéző-félére.

Most télen nem jellemző a párokra egymás kerülgetése, inkább bandáznak, mert nehéz a tollas jószágoknak is az élete télen. A táplálékuk olykor városban a hulladékfélék, de ősi ösztönük igényli a sekély víztócsát is. Nagy gond számukra, ha a hidegben befagy a vízfelület, kalapácsuk nem lévén, a csapat addig csuszogatja a fenekével a jeget, hogy nyílt vizet csinálnak, amit aztán folyamatosan vizesen is tartanak. Ilyenkor a peches csigák, férgek, vagy piócák sorsa beteljesül, biztosítva a récéknek táplálékot. A fészkükbe ilyenkor nem lehet belenézni, még termálvizes kifolyóknál sem kapnak kedvet a fészkelésre. Majd később, amit a Hold járása és a Nap biztatása fog majd segíteni. Jobb esetben, ha róka vagy kóbor kutya nem pusztította el a fészkét, a 2020. év tavasza akár 8-9 kiskacsát is ad a természetnek.

Szabó Sándor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....