18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

2020-ban újabb fejlesztéseket végez Cegléden a BÁCSVÍZ

Idén már öt éve, hogy a BÁCSVÍZ Zrt. végzi Cegléden az ivóvíz- és csatornaszolgáltatást. Kurdi Viktorral, a cég elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk az aktualitásokról és a 2020-as évi tervekről.
– Hogyan értékelné a BÁCSVÍZ Zrt. 2019-es évét, külön figyelemmel a ceglédi aktualitásokra?
– Örömmel mondhatom, hogy 2019-ben sikerült elérnünk az üzleti tervben meghatározott pozitív eredményt. Gazdálkodási biztonságérzetünket növeli, hogy likviditásunk stabil. 2019 jelentős eseményei közül kiemelkedik az üzemirányító központunk átadása. Komoly fegyverténynek tartom, hogy működési területünk 58 települését tudjuk mindössze egyetlen helyről a nap 24 órájában felügyelni. Ugyancsak örömteli, hogy a terveknek megfelelően épül az új laboratóriumunk. A beruházás jelenlegi készültségi fokánál azt látjuk, hogy a megcélzott műszaki színvonal és igényesség valósul majd meg az épületben.
Ceglédre térve megállapíthatjuk, hogy nagyon sok közös munka és egyeztetés van az öt eltelt év mögött. Úgy gondolom, hogy 2015-ben jó döntés volt az együttműködés megkezdése. Az elmúlt esztendőkben folyamatosan erősödött a szakmaiság az üzemmérnökség területén is. Szolgáltatási színvonalunk megbízható és az ügyfelek által magasra értékelt. Ez utóbbit támasztja alá, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal országos szintű felhasználói elégedettség felmérésén kiváló eredményt értünk el. Arra a kérdésre, mely szerint a felhasználó összességében milyen színvonalúnak értékeli, illetve mennyire elégedett víziközmű-szolgáltatója működésével, a 40 hazai víziközmű vállalat közül a BÁCSVÍZ kapta a legmagasabb – a 10-es skálán 9,4-es – pontszámot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák, van még miben előre lépnünk. Cegléden legtöbbször a hibaelhárítás és javítás utáni helyreállítás minősége és gyorsasága tárgyában kapunk jogos kritikát. Ezúton is kérem a fogyasztókat: bátran jelezzék elérhetőségeinken, ha hiányosságokat tapasztalnak. Igyekszünk ezeket minél gyorsabban megszüntetni, és minél inkább megfelelni a fogyasztói elvárásoknak.
– Cegléden igen sok problémát jelent, hogy elöregedett a csatornahálózat. Van-e tervük ennek szisztematikus felújítására, cseréjére?
– Nagyon aktuális kérdés ez, és nemcsak Cegléden, de országosan is elmondható, hogy a vízdíjakban megjelenő rekonstrukciós forrás töredéke a szükségesnek. Országos szinten évi 100 milliárd forint többletforrásra lenne szükség az ütemezett csőcserékhez, ezzel szemben tavaly mindössze kétszer 1,5 milliárdot kaptak pályázati alapon a víziközmű-szolgáltatók felújításra. Cegléden az önkormányzat számára fizetett bérleti díjat a fejlesztési terv szerint javasoljuk felhasználni csőcserékre, elöregedett szakaszok felújítására. A belvárosi területen előnyben részesítjük az útburkolat bontása nélküli eljárásokat, hogy ne foglaljuk sokáig a közterületet, és ne járjon útlezárásokkal. Az elmúlt évben két helyszínen – a Rákóczi úton és a Kölcsey téren – robottal végzett munka azonban értelemszerűen drágább, és ez szűkíti a máshol, hagyományos módszerekkel elvégezhető rekonstrukciók körét. 2019-ben egyébként Cegléden, ahol útburkolat felújítás volt a városban, ott előtte a vízbekötő vezetékeket és – ahol szükséges volt – a gerincvezetéket is kicseréltük. Ahogy már említettem, működik a távfelügyeleti rendszer is, így a ceglédi vízellátást is a kecskeméti központból felügyeljük.
– Milyen tervek, lakosságot érintő változások várhatók 2020-ban?
– Nagy öröm számomra, hogy a BÁCSVÍZ Zrt. sikerrel szerepelt az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiahatékonysági pályázatán. Ennek köszönhetően Cegléden is lesznek újabb fejlesztéseink. Az 50 %-os önerővel megvalósuló beruházásban szivattyúkat és légfúvókat cserélünk majd. Cegléden középtávú feladat, hogy a vízkezelési technológiát korszerűsítsük, és ezáltal még jobb minőségű ivóvizet szolgáltassunk a lakosság számára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....