26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

A Cigle Népdalkör új ruhája

A Cigle Népdalkör új ruhába öltözhetett – több évtized után. Tavaly ugyanis a Ceglédiek a Ceglédiekért Alapítvány pályázatot írt ki kulturális célú pénzfelhasználásra, amit a Cigle meg is nyert.

Nagy szükség volt erre már mondja Csipkó Magdolna a népdalkör vezetője, hiszen amikor megszerezték a KÓTA (Kórusok, Zenekarok, Népi Együttesek Szövetsége) által kiírt minősítőn az Arany Páva díjat 2018-ban, az Arany Páva különdíjat 2019-ben, akkor már szóltak, hogy jobb megjelenéssel még sikeresebb összhatást, produkciót lehetne elérni. Bizony a ruha már régi, nemcsak 6 éve hordják a szerepléseken az énekkar tagjai, amióta Csipkó Magdolna vezeti a népdalkört, hanem az elődök ideje alatt is, vagyis Prigyeni Pál citerakészítő, népdalkör vezető és Kovácsné Antal Mária citerazenekar vezető vezénylete alatt is ezeket a ruhákat viselték. Jöttek-mentek a tagok, egyik kihízta a ruhát, a másikra nagy volt, folyton-folyvást alakítani kellett, a ruhák elkoptak, szétfoszlottak. Így az előadások alkalmával a messze hangzó alföldi, csárdásosan pattogós dunántúli és a különleges felvidéki dalokhoz a 2-3 citera kíséretével már nem volt méltó a ruházat, valamit tenni kellett.

Megtalálta Magdi a pályázati kiírást, megpályázta és megnyerte. Így a Ceglédiek a Ceglédiekért Alapítvány jóvoltából egységes, gyönyörűséges új népviseletben pompázhat a Cigle Népdalkör mind a 14 tagja. Sőt, bátran, büszke tekintettel, ragyogó új ruházatukban indulhatnak az újabb megmérettetésre, az újabb, magasabb fokozatért, hiszen, most már a Nagydíjra gyúrnak, amit szintén a KÓTA minősítőjén lehet megszerezni.

A Cigle Népdalkör minden tagja hálás szívvel gondol az adományozókra és boldogan áll színpadra a csodaruhákban.

Vajon ezek az új ruhák is színpadon lesznek legalább 40 évig, mint a régiek?

Magdi csillogó szemmel, boldogan válaszolja:

– Mostanában jelentkeztek új, fiatal dalénekesek a népdalkörbe, itt a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában hívó szavamra jönnek a kicsik citerázni, dalolni, gondoskodtam saját magam utánpótlásáról is, hiszen lányom, Medgyes Janka Cecília is időnként részt vesz a kör munkájában, távollétemben teljes szakértelemmel helyettesít és a kicsiknél is vezető citerás.Tehát sokáig fogjuk a népviseleteket hordani, jó bennük énekelni, szépnek érezzük magunkat, és ezt a Ceglédiek a Ceglédiekért Alapítványnak köszönjük!

Kiszely Margó

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...