12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Szolnoki iskolások és a koronavírus

A koronavírus már az európai országokban is felütötte a fejét. A napokban több észak-olaszországi tartomány is vesztegzár alá került. Egy szolnoki általános iskolai csoport jelenleg is kint tartózkodik. „Vajon mennyire tekinthető felelősségteljes intézményvezetői magatartásnak az, hogy Töreki András a Rákóczi Általános Iskola igazgatója a koronavírus járvány európai gócpontjának legfertőzöttebb régiójába vitt hétvégén 70 embert sítáborozni?” – írta meg a miabonyunk.hu.
A szoljon.hu cikke azt írja biztonságos távolságban vannak a lezárt területektől a szolnoki gyerekek. „Hétvégén indult útnak egy sítáborozó csoport Észak-Olaszországba a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából. Ötvenen autóbusszal, több mint húszan pedig autóval érkeztek meg a Forni di Sopra nevű síterepre. A gyerekek mindegyike szüleivel vagy rokonaival vesz részt a kiránduláson. A település az osztrák határ közelében, nagyjából négyszáz kilométerre található Milánótól. Az intézmény igazgatója is a táborozókkal tartott, hírportálunk telefonon érte utol. Töreki András elmondta, a korona vírus miatti készültségből és szigorításokból ők az út alatt és eddigi ott tartózkodásuk idején sem érzékeltek semmit.
– Gond nélkül áthaladtunk a határokon, sehol nem kaptunk szigorú ellenőrzést, figyelmeztetést. Vasárnap délután érkeztünk meg a helyszínre. Zavartalanul használhatjuk a pályákat, nincs jele pániknak vagy bármiféle készültségnek. A vírus miatt kialakult helyzetről is csak nemrégen olvastunk – részletezte. Az intézményvezető hozzátette, a tervek szerint csütörtökig síelnek, pénteken pedig elindulnak haza, remélhetőleg nehézségek nélkül.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...