12.7 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Nem ízlett a söre, ezért állt neki festékszórózni

Vélt sérelmeit akarta festékszóróval felfújni egy áruház és egy rendelőintézet előtti oszlopokra egy nagykőrösi férfi, akit a Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint most gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé – írta meg az Index.hu.
Az ügyészség által „alkalmi művésznek” nevezett férfi azon háborodott fel először még február közepén, hogy nem találta megfelelő minőségűnek a sört, amelyet épp megivott a saját otthonában. Ezért aztán fogta magát, elment oda, ahol a sört beszerezte és festékszóróval felfújt egy trágár feliratot az áruház előtti villanyoszlopra.
Erről aztán eszébe jutott, hogy nemcsak a bolttal elégedetlen, és ha már úgy is nekiállt annak, hogy a sérelmeit villanyoszlopra fújt firkákon keresztül ossza meg a nagyvilággal, elugrott még egy orvosi rendelőhöz is. Ott azért kezdte el a „VICC” szó felfújását, mert egy héttel korábban – amikor nem volt nála minden szükséges irata – nem akarták őt ellátni ebben a rendelőben.
Csakhogy a „VICC”-et már nem fejezhette be a festékszórós férfi, mert amíg a feliraton munkálkodott, a rendelőhöz megérkeztek a rendőrök, akik rövid üldözés után el is kapták őt.
Az, hogy az áruház elé felfújt trágár szöveg miről szólt, illetve hogy az „alkalmi művész” milyen büntetésre számíthat, nem derül ki az ügyészségi közleményből. (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...