13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Az utánpótlás csapatainknál is kitavaszodott

A ceglédi labdarúgó utánpótlás szerencsés korcsoportjai a hétvégén már bajnoki mérkőzéseket vívtak, míg négy korosztály szabadnaposként kezdte a tavaszt, így ők egy héttel többet töltöttek a felkészülés gyötrelmeivel.

MLSZ II. U15 Közép-keleti csoport
Ceglédi VSE–Dunakeszi VSE 1-4 (1-1)

CVSE: Gavaldik Balázs, Zsemlye Péter, Fömötör Balázs, Kriss Máté, Szaniszló Gergő, Barna Máté, Kovács Kolos, Szabó Kristóf, Valkai Zsolt, Takács Péter, Szigmund Bence, Ferencz Hunor, Rimóczi János

Gól: Takács Péter

Jók: Gavaldik Balázs, Kovács Kolos, Takács Péter

A tavaszi szezont ,hazai pályán kezdtük,de sajnos csapatunk sérülésekkel és betegségekkel küzd, így az amúgy sem bő keretünk eléggé megfogyatkozott. Az első félidőben még tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, de ennek ellenére az ellenfelünk szerezte meg a vezetést, amit a félidő vége előtt sikerült kiegyenlítenünk. A szünetben két kényszercserét is végre kellet hajtanunk sérülés miatt. Ezután nem tudtuk a játékunkat játszani, kapkodtunk, az ellenfelünk pedig kihasználta a hibáinkat.
Biztos vagyok benne, ha betegeink, sérültjeink felépülnek és tanulunk a hibáinkból, sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek.

Edző: Szabó Levente

MLSZ II. U14 Közép-keleti csoport
Ceglédi VSE – Dunakeszi VSE 1-2 (0-0)

CVSE: Virág Levente – Fityó Bence, Mocsári Zétény, Labancz Zoltán, Révész Levente, Olgyay Benjámin, Klimász Kevin, Szegedi Levente, Baunoch Bálint, Konrád Ákos, Sebők Barnabás

Cserék: Pálfalvi Miklós, Gál Zsombor, Budavári Zsombor, Sebella Máté

Gól: Baunoch

Jók: Olgyay, Virág

Az őszhöz képest, egy sokkal magabiztosabb Dunakeszi ellen játszottunk, ami eléggé meglepte a csapatunkat. Az első félidőben, mind a két oldalon megvoltak a lehetőségek, azonban gól nem született. A második félidőben is akadtak nagy helyzetek itt is, ott is, de mi kaptunk gólt, amit 2 perccel később egy újabb követett. Az utolsó percekben a kezünkben volt az irányítás, de későn kapcsoltunk. Ha egész meccsen úgy játszunk, mint az utolsó percekben, akkor simán megnyerhettük volna a mérkőzést. Sajnálom, hogy ilyen rosszul indultunk, de legalább azt tudjuk ,hogy miben kell nagyon sokat fejlődnünk…

Edző: Gál Zoltán

Angyalföldi sportközpont, U9, Kölyökliga 1. forduló

BSE Palóc Farkasok – Ceglédi VSE 3-3 (3-1)
III.Ker. TVE – Ceglédi VSE 2-8 (1-5)

CVSE: Rapi Gergő, Hamza Martin, Papp Richárd (1), Ferencz Viktor (2), Lisóczki Csongor(5), Kis Dominik(1), Szendrei Patrik(2), Krajcz Máté.

Elkezdődtek a Kölyökliga tavaszi küzdelmei, ahol két mérkőzést játszottunk. Mindkét mérkőzésen remek megoldásokat láttam, támadásban és védekezésben is. Az első mérkőzésen még hadilábon álltunk a szerencsével – háromszor is felső léc mentette meg az ellenfelet a góltól,és öngólt is vétettünk,ráadásul két gólunkat is érvénytelenített utólag a játékvezető. A második mérkőzésen viszont, még nagyobb energiákat mozgósítva a srácok megérdemelt, fölényes győzelmet arattak.
Gratulálok a jó kezdéshez, szép volt srácok!

Edző: Cseh Norbert

Angyalföldi sportközpont, U8, Kölyökliga 1. forduló

Szent Pál Akadémia HSE – Ceglédi VSE 5-3 (3-1)
Ceglédi VSE – III.KER TVE 2-7 (1-4)

CVSE: Berényi Lóránt,Ipolyi Áron,Katatics Konrád,Rózsavölgyi Ádám,S.Tóth Darell, Szunyog Gergő, Stefanucci Ferenc Marco, Kocsis Miklós

Jók: Kocsis(3), Stefanucci(1), Ipolyi(1), Berényi

Sajnos, nem úgy kezdtük a tavaszi idényt, ahogy szerettük volna. Régen játszottunk a szabadban mérkőzést, és ez meg is látszott a fiúkon. Voltak hiányzóink is, betegség miatt, de ettől függetlenül játszhattunk volna bátrabban is… Kicsit félve léptünk pályára és ezt ki is használta mindkét ellenfelünk. Mire megszoktuk a mérkőzéshangulatot, már mindkét meccsen hátrányba kerültünk. Ahhoz, hogy ilyen meccseken nyerni tudjunk, még nagyon sokat kell dolgoznunk, de előttünk az egész tavaszi idény.

Edző: Klemenc Attila
Jankovics István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....