16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Fenntartóváltás az Örkényi úti iskolában

Az oktatási kormányzat döntése alapján a Várkonyi István Általános Iskola Örkényi Úti Tagintézménye 2020. szeptember elsejétől a Hit Gyülekezete fenntartásában működik tovább. Új fenntartó, új iskola, új tervek. Cegléd város életében szeptembertől egy újabb egyházi intézmény kezdi meg munkáját. Milyen gondolatok és elképzelések fogalmazódnak meg az új feladat kapcsán az egyház helyi vezetőjében? Erről kérdezzük Szokalopulosz Georgisz gyülekezeti vezetőt.

CP: – Hogyan jött az ötlet, hogy a Hit Gyülekezete Cegléden intézményt működtessen?
SZG: – Gyülekezetünk növekvő létszámát látva már néhány évvel ezelőtt felmerült a gondolat, hogy saját óvodát, iskolát kellene működtetnünk a városban. Aztán 2018-ban megkerestük a tankerületet, hogy a további működtetés sikerének reményében szívesen átvesszük a Várkonyi István Általános Iskola Örkényi úti tagintézményének fenntartását. Elkezdődtek a tárgyalások a két fenntartó között és ennek eredményeként 2020 májusában az oktatásért felelős miniszter valamennyi szükséges feltétel biztosítása mellett – a szülők és a pedagógusok egyetértésének birtokában – az intézmény egyházuk által történő további működtetéséhez hozzájárult.
CP: – Hogyan látod a gyülekezet és ezen keresztül, az intézményfenntartás helyi társadalmi elfogadottságát?
SZG: – Meggyőződésem, hogy az a szellemi munka, amelyet gyülekezetünk kifejt, jótékony hatással van a város életének szinte minden területére. Persze akik nem ismerik a gyülekezet életét, és elfogadják még ma is a „szektázás” hangulatkeltésre alkalmas puffugtatását, hajlamosak, hogy előítélettel legyenek felénk. De hiszem, hogy ezek ugyanolyan átmeneti ellenérzések, mint annak idején a katolikusok és a reformátusok közti késhegyre menő ellenségeskedések voltak itt Cegléden is, és ezeken mielőbb felülkerekedik a józanság, az egymás tisztelete és elfogadása. Az intézmény beiskolázási körzetében végzett közvélemény-kutatás alapján elmondhatom, nem hogy ellenérzés nincsen az új fenntartó felé, de kifejezetten várják a szülők is és a gyerekek is az új fenntartó megjelenését, aminek mi nagyon örülünk, és szeretnénk is a várakozásnak minél jobban megfelelni.
CP: – Milyen tervekkel készítitek elő az új tanévet?
SZG: – Az intézményi átadás-átvétel és az új tanév előkészítési feladatait a gyülekezeten belül egy szakmai csapat koordinálja és bonyolítja, benne a Hit Gyülekezete Oktatási Főigazgatóságának központi és a Ceglédi Hit Gyülekezete helyi szakmai feladatokat irányító munkatársaival. A szakmai pedagógiai munkát irányítók, és a városban megkérdezett külső pedagógiai tanácsadók egybehangzó véleménye is az, hogy az iskola és az óvoda egy fenntartásban történő további működtetése lenne életszerű az Örkényi úton, ezzel már az induláskor biztosítani lehet az egységes nevelési szemlélet kialakítását, a közös teherviselést, az egységes infrastruktúrafejlesztést. A szülők is ezen az állásponton vannak, hiszen az iskolabusz rendszerbe állításával az óvodáskorú gyerekek szállítása is megoldódhat, továbbá az óvodai és az iskolai nevelés is egységes nevelési programban tud megvalósulni!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....