4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ülésezett a baleset-megelőzési bizottság

A Cegléd Városi Baleset-megelőzési Bizottság második alkalommal tartott ülést június 16-án a Ceglédi Rendőrkapitányságon, ahol rendőr-robot köszöntötte a megjelenteket. Az ülésen beszámoltak az eddig elvégzett munkáról: a járványidőszakban végzett tevékenységekről és a további tervekről.
Elhangzott: a Tankerületi központ ötlete alapján a Ceglédi Táncsics Mihály Iskola média csoportja és a Cegléd Városi Televízió segítségével forgatókönyvek készültek balesetmegelőzési témában. Emellett több szakközépiskoláaból is felkérést kapott a bizottság előadások tartására, amit szeptembertől fognak megvalósítani.
A 150 autós csoport felvetésére Cegléden 5 autóbuszra figyelemfelhívó plakátokat tesznek ki a kerékpárosok védelmében.
A járványidőszakban két javaslattal élt a bizottság a Magyar Közút Zrt. felé az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblák kiemelésével, és új jelzőtáblák kihelyezésével kapcsolatban. A Rákóczi út és Széchenyi út kereszteződésében a kijelölt gyalogos átkelőhely közúti közlekedési jelzőtáblák kiemelését javasolták villogó fénnyel kiegészítve.


A tervekre térve elhangzott, hogy három táborban lesz balesetmegelőzési-prevenciós program, folytatják a kerékpáros szolgálatot a rendőrök a nyári időszakban és hogy tervezik, kihasználni a KRESZ-park adta lehetőségeket és amennyiben lehetséges a KRESZ parkba a gyermekek részére oktató táblák kihelyezését is szeretnék megvalósítani.
Szeptemberi iskola kezdésre tervezett feladatok között beszámoltak arról, hogy piktogrammokat festenének fel a kijelölt gyalogos átkelőknél az iskolák környékén, illetve közös akciókat szerveznek a Tankerülettel együttműködve.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....