12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Mint régen… a vírus előtt

A vírus bezárta a várost. Nem volt semmilyen rendezvény, elnéptelenedtek a vendéglátóhelyek, nem találkoztak a rokonok, barátok, süket csend telepedett az utcákra. Ám július 1-jén szerda délután újra átvette a hatalmat a zene. Én vagyok a város zenei rendezvényeinek legszorgalmasabb látogatója, pont ezt hagytam volna ki?

A IX. Ceglédi Utcazene Fesztivál keretében lelkes amatőr (nem rossz értelemben!) zenészek-énekesek harsogták tele a várost, hirdették a jókedvet, csalták ki az utcára a vírus által  szobafogságra ítélt embereket.

Első állomás a mozi, ahol a Ceglédi Zenés Színitanoda tagjai varázsoltak ragyogó hangulatot fiatalságukkal, csodaszép énekhangjukkal, mosolyukkal. Olyannyira magával ragadott ez a szívből jövő produkció, hogy – bevallom – nem mentem tovább.

Már csak azért se, mert számomra (és sokaknak) ebből az alkalomból vált világossá: KINYITOTT A MOZI! (ez nekem a másik, igen fontos dolog.) Miközben hallgattam a zenét, megnézegettem a plakátokat, az előzeteseket. Kicsit fájdalmasan érintett ugyan, hogy a nagy filmbemutatók még váratnak magukra… de azt azért megtudtam, hogy egész július-augusztus eleje tele lesz szuperhősös és kardos-kalandos-partraszállós filmekkel, nagy mesékkel. Jó lesz újra végigizgulni ezeket.

De a legjobban az a kezdeményezés tetszett, hogy a kisteremben tematikusan összeállított magyar filmeket láthatunk csokrokba rendezve. Egyik héten elsősorban a felnőtteknek szóló filmeket nézhetjük, a következőn – így írták a plakátra – az (örök) fiatalok a választott célközönség, a harmadikon a természetkedvelők, a negyediken a zeneimádók.

És mindezt majdnem féláron, hiszen 1400 Ft-ért két filmet választhatok a kínálatból! Akkor én megnézem azt… meg innen ezt… meg ezt, meg ezt…. – és rájöttem, hogy ennyi már az én időmbe se fér bele. De – habár régebbi filmek – milyen nagyszerű lesz újranézni! Aztán jött egy újabb felismerés: jé, ezt még nem láttam… új magyar filmek is szerepelnek a kínálatban. Kiváltképp érdekesnek ígérkezik a Siess haza, vár a mama című, amely Barta Tamás, az LGT egykori gitárosának életét dolgozza fel, természetesen sok zenével.

Na, ez igazán nekem való – bólintottam elégedetten, majd a Bogyó és Babócára esett a tekintetem. Tündérkártyák címmel kerül a vászonra 13 új mese. Ez biztos érdekelni fog minden 6 éven alulit! (Vagy az idősebbeket is?) Aztán meg jön Scooby!

Szóval, azért van itt új film is, régebbi is – egy-két kellemes órát el lehet itt tölteni mozi hűvösében.

Mint régen. A vírus előtt…

Petrényi Zsuzsa

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...