9.3 C
Cegléd
2025. október 25. szombat
spot_img

Csemői Vigasságok

A járvány miatti hosszú kényszerszünet után július 17-én találkoztak a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai Csemőben a templomtéren, szabadban, jó levegőn, de itt is betartva a biztonsági szabályokat. A szép hagyományokkal tudó egész napos rendezvényen köszöntötte az elnök – Lukács István nyá. alezredes – az egyesület tagjait és a vendégeket, Hegedűs Ágotát Cegléd város alpolgármesterét, Esküdt Lajos nyá. ezredest, a Bajtársi Egyesületek Országos Egyesülete alelnökét és ebből az alkalomból már hatodszor a rendezvény házigazdáját, Dr. Lakos Roland polgármester urat.
Az egyesület elnöke köszöntötte és megajándékozta azokat az egyesületi tagokat, akik a közelmúltban töltötték születés- és névnapjukat, majd meghirdette a szokásos – nyugdíjas életkornak megfelelő – ügyességi versenyt. A versenyzők elfelejtették egy időre, hogy mi hol fáj és mint régen a gyermek- és fiatalkorban felhőtlenül szórakoztak, vetélkedtek az érmekért és a kupákért.
Az eredményhirdetés után Dr. Lakos Roland – az általa készített „sűrű gulyás” felszolgálása előtti – pohárköszöntőjében kiemelte, hogy mint polgármester mindenkor kötelességének tartja a civil szervezetek támogatását, benne a ceglédi nyugdíjas egyesületet is, mellyel már régi kötődése van Csemő községnek és személy szerint neki is. Köszönet neki és azoknak, akik az élményt adó szép napot szervezték.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...