16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Vita a humánkeretről

Elbírálták augusztus 27-én Cegléd Város Önkormányzata 2020 II. félévi humánkeret pályázatait. A 3 millió Ft Humán Bizottsági keretre civil szervezetek és magánszemélyek pályázhatnak, idén több mint 14 millió forint értékben pályáztak a keretre.

Az ellenzéki és kormánypárti delegáltak azonban nem értettek egyet, ezért az előbbiek kivonultak a Humán Bizottság nyílt üléséről. László Ágnes, a 3. választókerület önkormányzati képviselője a közösségi oldalon számolt be a nyilvánosságnak arról, miért vonultak ki az ülésről.

„Nincs mit szépíteni a dolgon felálltunk. Nem tartottuk elfogadhatónak, hogy a javaslatunkat a Humán Bizottság fideszes képviselői, kihasználva létszámfölényüket kicsinyes indokkal elutasították.” (…) „Az ellenzéki delegáltak nagyon nehéz döntés és hosszú mérlegelés után arra az elhatározásra jutott, hogy korrekt módon az igényelt támogatásokat kívánja megszavazni a pályázóknak vállalva azt, hogy a keret szűkössége miatt lesznek olyan programok, amelyekre sajnálatos módon az idén nem jut.

A támogatottak körébe öt civil szervezetet javasoltak, de „fideszes képviselők tartózkodással elutasították a javaslatunkat, mert szerintük ilyenkor a pályázók többszörösét kérik annak, ami valójában szükséges. Kértük, hogy fogadják el a javaslatunkat, amely korrektséget és együttműködést tükrözött, hiszen a keretnek csupán az 50% használtuk fel és maradék 50% elosztásának a lehetőségét a fideszes tagoknak ajánlottuk az együttműködés jegyében.  Nem éltek vele, melynek eredményeként a pályázati pénzekből ugyan több szervezet is részesül az általunk javasoltak közül is, azonban minimális és nevetséges összegben.” – írta a képviselő.

https://www.facebook.com/fideszcegled/posts/2714432182211203

Lapunk megkereste a Fidesz képviselőcsoportját és az alábbi választ juttatták el nekünk:

“Ez egyszerű hisztéria volt. Földi Áron képviselő például nem állt fel, nem hisztizett. Békésen, egyetértve szavazott. A Humán Bizottság bal oldali tagjai azt hiszik, hogy a pályázati pénzeket politikai paritás alapján osztják fel. Nem így van, a  pályázat tartalma szerint kell dönteni felelősen, higgadtan.”

A Fidesz képviselőcsoportja később a közösségi oldalára is feltett egy éles hangú közleményt: „Nem csak etikátlan, hanem jogellenes is a ceglédi baloldal viselkedése a Humán bizottság által kezelt pályázati keret ügyében. Visszautasítjuk a Czigle hisztijét. Nem kell lelépni az ülésről, ha valami nem tetszik. Ez a munkájuk! Törvény szól róla: „köteles a testületi üléseken megjelenni, a képviselő-testület munkájában és döntéshozatali eljárásában részt venni.” A témában első szavazásuk is egyértelműen elutasító volt: „egy forintot sem a civileknek.”

A Jobbik már külön „autistázik” az ügyben, pedig az autisták soha nem voltak jobb körülmények között, mint Ceglédbercelen. A Lövész utcából kiköltöző csoportot, azóta újabb követte Ceglédbercelre, minden kényszertől mentesen. (…) Tekintettel az elmúlt időszak politikai eseményeire, a Czigle egyesület frakciója kapcsán következetesen fogjuk használni a „baloldali” kifejezést. László Ágnes és Varga Franciska Jobbikja úgysem csinál mást, mint reklámot Gyurcsánynak.” – írta a közlemény.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....