14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Bizakodó tanévkezdés

Szeptember 1-jével megkezdődött a 2020-21-es tanév. A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában négy telephelyen kezdődött meg a tanítás, csak a központi épületben hatszáz diák kezdi meg vagy folytatja tanulmányait.

– Optimistán indulunk az idei tanévnek, nagyon örülünk, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával az iskolában kezdhetjük meg az oktatást. – mondta el lapunknak Somodi Rudolfné, az iskola igazgatóhelyettese. – Bízunk benne, hogy a digitális oktatást maximum gyakorlásra, felzárkóztatásra és tehetséggondozásra használjuk majd és a biztonsági intézkedések megóvják a diákokat és a tanárokat a fertőzéstől.

A Táncsicsnak, – ahogy minden oktatási intézménynek kötelezően – járványügyi intézkedési tervet kellett készíteni és már az első napon alkalmazni. A diákok két bejáratot használhattak az Eötvös téri főépületben és csupán az elsősök szüleit engedték be az iskolába, megfelelő távolságtartással, maszkban.

– A főépületben hatszáz diák tanul, de mindent megteszünk a tanulók biztonságáért. A Budai úti telephelyen hatalmas területen, több osztályteremben, kis létszámú csoportokban vannak elhelyezve a gyerekek, ugyanez igaz a Népkör és a Selyem utcai telephelyekre is. – tette hozzá az igazgatóhelyettes, aki arról is beszámolt, hogy az intézményben az online oktatásra való áttérés zökkenőmentes volt: a tanárok könnyen átálltak a digitális tanrendre és a diákok egyéni igényeit is figyelembe véve, az iskola még a technikai feltételek is biztosította, ha erre volt szükség.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...