13.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Győzelemmel avatta fel az abonyi sportcsarnokot a Cegléd

Szeptember 10-én Abonyban játszották első hazai NB I-es mérkőzésüket a ceglédi férfi kézilabdások. A sportcsarnokban nem volt hiány a nézőkben. Mind a saját ceglédi szurkolótábor, mind pedig az abonyi sportszerető közönség részt vett az eseményen. Nem is kellett csalódniuk, hiszen egy remek, izgalmas mérkőzésen buzdíthatták a Cegléd csapatát. A mérkőzést a sportszerető Pető Zsolt polgármester is megtekintette, Nagy Tamás intézményvezetővel, és Izsó Balázs külsős bizottsági elnökhelyettessel közösen szurkoltak a ceglédieknek. – számolt be a város hivatalos oldala az eseményről.

https://www.facebook.com/1881125902026312/posts/3522791877859698/

Közösségi oldalukon a csapat így számol be a mérkőzésről: “Első hazai mérkőzésünket játszottuk az NB I-ben. Nem csak az osztály volt új, hanem a sportcsarnok is. Az Abonyi sportcsarnokban most játszottuk első meccsünket. Ezt sikerült győzelemmel felavatni. Az első meccsén a Dabas és a Cegléd is vereséget szenvedett. Ezért mindkét csapat számára fontos volt a pontszerzés. A mérkőzés elején 3 góllal elindult a hazai csapat, melyet a vendégek igyekeztek behozni. Az állás szoros végig szoros volt 1-2 gól volt csak a különbség. Szerencsére végig meg tudtuk őrizni vezetést, ez erőt adott a játékosainknak. Mindkét csapat nagyon figyelt a védekezésre, de az adódott helyzeteket a Cegléd nagyon jól kihasználta.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...