12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Hatalmasat lép előre a térség közlekedése az M4-es Tisza-átkelőjével

A Duna Aszfalt kivitelezésében két híd is épül a Tisza ártere, illetve maga a folyó fölött is Szolnok közelében. Ma reggel sajtóbejárást tartottak, melyen részt vett Földi László, Pest megye 12. sz. vk. országgyűlési képviselője több más beruházás kapcsán érintett térség képviselőjével együtt.


Az M4-es Abony-Törökszentmiklós szakaszán, ahol a Duna Aszfalt Zrt. 8,54 kilométeres útvonal részeként épít átjárót a Tisza felett Szolnok északi elkerülőjének részeként. Ennek során a Törökszentmiklós nyugati részét bekötő különszintű csomópont mellett elkészül 9 főbb műtárgy is, melyek közül kiemelkedik egy új Tisza-híd 756 méteres szerkezeti hosszal; valamint a Tisza ártér feletti híd 416 méteres szerkezeti hosszal.

A mai bejáráson a hosszabb híd szerkezetének betolási folyamatát élőben tekinthette meg a sajtó, melynek során az átkelő közelebb érkezett ahhoz, hogy átérjen a Tisza bal partjára. Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője a beruházás műszaki paramétereivel kapcsolatban elmondta: a mai alkalommal a Tisza híd bal pályáját 50 métert tolják előre. Óránként körülbelül 10 métert halad előre a szerkezet és jelenleg minden feltétel adott ahhoz, hogy tartani tudják a 2022 első negyedévére tervezett átadást.

A beruházás az elkészültével Budapestet és az erdélyi határt összekötő, már több, külön-külön több tízkilométeres egybefüggő szakaszból álló M4-es autút Abony-Törökszentmiklós szakaszának egyik (Tisza-híddal és összesen 8,54 kilométeres pályával elkészülő) alprojektjében valósul meg.

Emellett zajlik a munka egy 18,6 kilométeres alprojekten is a Colas Közlekedésépítő Zrt., a Colas Hungária Zrt. és szintén a Duna Aszfalt Zrt. munkájával, ahol az alábbi három különszintű csomópont jön létre:

Abony keleti lejárója;
a 32-es főút csomópontja
és a 3225-ös út csomópontja,

Itt továbbá 18 főbb műtárgy kerül megépítésre, köztük egy 168 méter szerkezeti hosszal bíró Zagyva-híd, továbbá a 110 méteres Millér-híd.

További részletek, fotók az eseményről a magyarepitok.hu oldalon található itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....