18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nemzeti Vágta 2020

A hétvégén tartották a Nemzeti Vágtát, idén a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül, de a Duna televízió közvetítésében. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A 2020 leggyorsabb lovasa címet elnyert porvai versenyző egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat, a Nemzeti vágta vándordíját vehette át az ünnepélyes díjátadón.

Az előfutamon Petrik Tamás (Csemő) és tanítványa Zboray Viki (Abony) egymás ellen küzdöttek

A térségünkből több versenyzőért is izgulhattunk. Csemő lovasa Petrik Tamás Zsonglőr nyergében megnyerte az első előfutamot, ugyanebben a futamban tanítványa az Abonyt képviselő Zboray Viki második lett, így mindketten továbbjutottak a középdöntőbe. A középfutamban azonban sajnos mindketten kiestek.
A verseny után Petrik Tamás azt nyilatkozta: a papírforma érvényesült, Zsonglőrben nem volt több, de jövőre készülnek a következő vágtára. Az abony.hu Zboray Viki eredménye kapcsán azt írta: bár a bravúr nem sikerült és nem jutottak a döntőbe, de így is nagyon büszkék az eredményre.
A ceglédi Kövesdy Zsolt Látrány színeiben indult, miután megnyerte a Hevesi Vágtát. Pipacs nevű lovával megnyerte az elődöntőt, de a középdöntőből már nem tudott továbbjutni.

A vasárnap megrendezett kocsitoló versenyen második helyezett lett Csemő csapata. A csemői csapatot csak a Kocs község csapata tudta maga mögé utasítani. „A Kocsi-kocsi gyorsabb volt…. Gratulálunk a Csemői Tornádónak: Buresch Árpád, Fellegvári Szilvia, Gyurkó László, Klementisz Ágnes, Mészáros Róbert, Talapka Tiborné. Tartalékként a csapattal készült Hamar Pál. Köszönjük továbbá Pólya Miklós és Pólya Miklósné felkészítő és csapatvezetői tevékenységét.” – írta dr. Lakos Roland polgármester a település közösségi oldalán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...