3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

FECSKE mentorképző

Október 9-11 között tartotta a Fiatalok Együttműködése a Ceglédi Sikeres Közösségekért Egyesület (FECSKE) a második mentorképzését, amin 8 végzett mentor és 14 mentorjelölt vett részt. Az érdekvédő szervezet célja a ceglédi és helyi, regionális és globális ifjúság társadalmi szerepvállalásainak, önkéntes tevékenységeinek, érdekérvényesítéseinek és szabadidejük hasznos eltöltésének teljeskörű támogatása. A fiatalok kompetenciafejlesztése és a közösséghez tartozás elősegítése.

A képzés során a fiatalok elsajátították az eredményes kommunikáció, konfliktus kezelés, problémamegoldás, közösségépítés és a csoportvezetés alapjait.

Remek csapatépítő játékokat tanultak és sok tudással, tapasztalattal lettek gazdagabbak a hétvége alatt.

A szervezők több fiatalt megkérdeztek, mit jelentett számukra a képzés. Az egyik résztvevő így foglalta össze a tanulságokat: ,,Számomra ez a közösség a cselekvés, a megújulás, a változni tudás, a fejlődés, a fény és az öröm tovább adása, az innováció, az önfelülmúlás és a világ jobbá tevéséért folyó munka csodálatos és egèszen kivételes példája. Egy fecske is tud nyarat csinálni, ez már bizonyos!’’

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...