19.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

A kórház COVID-kapacitásának fele már betelt

„Cegléden már félnek, hogy több lesz a beteg és nincs elég ember az ellátásukra” – írta meg az Index dr. Pusztai Dezső igazgató Inforádiónak adott interjúja alapján. Az igazgató arról is beszélt, hogy a hét elejétől COVID-kórháznak minősített intézetben mára már a kapacitás fele betelt, „részben a kórházban talált koronavírus-pozitív betegekkel, részben pedig már az Országos Mentőszolgálat is szállított be betegeket.”
A Toldy Ferenc Kórházban 148 ágyat különítettek el lélegeztetőeszközökkel együtt a koronavírusos betegek gyógyítására és az intézményben 11 intenzív terápiás betegágy is van, a kórház igazgatója szerint a kapacitás akár a többszörösére is bővíthető.
„Inkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet, egyelőre bírjuk, és bízom abban, hogy ilyen nagy számban nekünk nem kell lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni” – mondta a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgatója az Inforádiónak és hozzátette: „Félünk, hogy egyre több beteg lesz, erre vagyunk felkészülve, de ha nem tudunk majd több embert fogadni, akkor jelezzük a központi ágynyilvántartónak, illetve a mentőszolgálatnak” – mondta a kórházigazgató. Kiemelte, hogy két hétig most nagyon nehéz lesz, aztán bíznak abban, hogy csak „szelídülni” fog a járványhullám.

Az index.hu írása itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...