5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Ezüstérmes Szellő-tanítvány

Szellő Imre Cegléd ökölvívó büszkesége múlt héten, mint edző ért el sikert: az országos bajnokságon tanítványa, Vincze István az ezüstérmet szerezte meg. A háttérről és a további terveiről Szellő Imrét kérdeztük.

– Kicsit régebbről indulnék: amikor megtudtam idén februárban, hogy menedzserem Rácz Félix visszavonul a profi ökölvívás szervezésétől, volt egy-két álmatlan éjszakám. 37 évesen itt állok és nem mondható, hogy ebben az életkorban kapkodnának a menedzserek a versenyzők után. Ráadásul egy új edző és a sportoló összecsiszolódása 3-4 év is lehet, mire megismerik igazán egymást. Azt nem mondom, hogy befejeztem a profi bokszot, de mindenképpen elkezdtem felépíteni egy B tervet, ez pedig az edzői pálya. Mégiscsak 24 éve vagyok az ökölvívásban, 2016-ban megszereztem az edzői végzettséget is. A barátaim kapacitálására indítottam nyáron egy ökölvívó oktatást Cegléden a tollaslabda csarnokban, amatőröknek hobbi szinten. Tehát nincs küzdelem, nincs mérkőzés, nem kell félni, hogy betörik az orrod, hanem az ökölvívás alapjait sajátítják el az érdeklődők. 14 éves kor feletti tanítványokkal edzünk heti három napon, és megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: várunk kortól, nemtől függetlenül mindenkit, aki szeretné megismerni az ökölvívást hobbiszinten.


Augusztus végén megkeresett három szolnoki fiú, hogy szeretnék, hogy segítsem őket edzőként az országos bajnokságra való felkészülésben, köztük Vincze Pisti, aki 2018-ban a felnőtt OB-n 100 kg-ban ezüstérmes volt. Most fogyasztott és egy súlycsoporttal lejjebb, 91 kilóban szeretett volna indulni, de edzőváltásra kényszerült. Elvállaltam, de a felkészülésre csak másfél hónapunk volt. Heroikus küzdelmet folytatott Pisti, minden edzésen más feladatok elé állítottam, két kemény ellenfelet legyőzve jutottunk be a döntőbe – már sérült kézzel. Én mondtam, hogy hagyjuk a döntőt, de ő hallani sem akart róla. Nem elvesztette a mérkőzést, hanem keményen küzdve kiharcolta magának az ezüstöt! – mesélte büszkén Szellő, aki hozzátette: vannak a tanítványával és az boksz-sulival is terveik, szeretnének saját ökölvívó termet kialakítani, jelenleg már a tárgyalások folynak ezügyben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...