15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Fontos rangadót nyert a CKE

Rangadót nyerve érte be riválisát a tabellán a CKE.

A forduló rangadóján már az első negyedben nagyon meglépett a hazai Cegléd, alig négy perc alatt meglett a közte tíz, innentől pedig igazából végig kézben is tartotta a meccset a gárda – 32 pontot szórtak ebben a játékrészben, 14-gyel vezettek és bár a második negyedben faragott ebből (19 is volt már közte) az Újpest, de átbillenteni nem tudta a meccset.

Amikor kezdett égni a ház (négy pontra csökkent a különbség), akkor jött egy-egy fontos kosárral Tóth Zoltán (19 pont, 5/9 tripla, 5 gólpassz), Mészáros Máté, vagy Fekete Viktor, túlélték ezt az időszakot, a harmadik negyedben pedig már stabilizálták magukat – itt ismét tíz pont körüli fórt építettek fel, a záró etapban pedig még magabiztosabbá tették a győzelmüket.

Összességében 56%-os mezőnymutatóval és 41%-os triplázással zártak, volt 24 gólpasszuk is, támadásban abszolút remekeltek, így egyszerűen túldobták a vendégeket – az Újpestnél most emberi számoknál állt meg a liga eddigi pont- és VAL-királya, Csaba György, úgyhogy hiába Horváth Ákos extrája (24 pont, 9 lepattanó, 6/11 tripla) és Ondima Olivér teljesítménye (19 pont, 8/10 mezőnyből, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés), ez most nem volt elég.

A vendégek így első vereségüket szenvedték el a bajnokság során, a Cegléd pedig utolérte őket a tabellán.

CKE – UTE: 92-79

Forrás: cegled.hu – A kép illusztráció

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...