16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Koncertélmény otthon

A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak, szeptember végétől pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a közel 200 koncert bármelyikét. A projekt egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően pedig a produkció honlapján és közösségi médiafelületein bepillanthatunk a kulisszák mögé is.

A Raktárkoncert-sorozat olyan kikapcsolódási lehetőséget jelent, amely segítségével a zenészek az elmaradt koncertjeiket online pótolhatják, rajongóik pedig járványhelyzetben is biztonságosan szórakozhatnak. A különleges raktárépületekben készült felvételeken közel 200 előadó áll színpadra, köztük zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene jeles képviselői, egyenként 45 perces koncertet adva. A bulik helyszíni közönség nélkül zajlanak, kizárólag a technikai személyzet jelenlétében rögzítik az előadásokat.

A Raktárkoncert-felvételek az Antenna Hungária mindigTV GO alkalmazásában folyamatosan válnak majd elérhetővé. Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindigTV GO mobilapplikáción, és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje.

A Lounge Group ügynökség jóvoltából számos értékes tartalom válik elérhetővé a zenekedvelők számára a kulisszák mögül. A fellépőkről készült fotók, videók, exkluzív tartalmak és a sztárok folyamatosan bővülő listája a raktarkoncert.hu oldalon és a produkció hivatalos Facebook és Instagram oldalán tekinthetők meg. A Lounge cégcsoport már több, hasonló komplex produkciót vitt sikerre, többek között rendezvényes területen, ilyen volt például az MVM Zenergia első online sugárzott, komolyzenei koncertjének megvalósítása is.


A Raktárkoncerttel kapcsolatban szinte mindenki egyetért azzal, hogy a hazai könnyűzenei paletta sokszínűségét új, online platformon bemutató megoldás egyedi a maga nemében és várhatóan a zenerajongóknak is különleges élményt nyújt majd. Noha világszerte kísérleteznek hasonló megoldásokkal, az innovatív magyarországi módszer egyszerre képes a zeneipar támogatására és a rajongók járványhelyzet-kompatibilis szórakoztatására.

A Raktárkoncert-sorozat közel 200 fellépőjéből, akik már színpadra léptek: Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, Skorpió, Edda, Neoton Família, Charlie, Tátrai Band, Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, Magna Cum Laude, Hobo, Hooligans, Emelet, Besh O Drom, Aurevoir, Rúzsa Magdi, Keresztes Ildikó.

Részletek az eseményről…

FOTÓK – A Metropol bepillantott a kulisszák mögé…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....