3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

COVID szűrőbusz a kórháznál!

November 14-től mobil szűrőállomást telepít a ceglédi Toldy Ferenc kórház területén az Országos Mentőszolgálat. Első körben szombaton és vasárnap működik az a koronavírus-tesztállomás, amely a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház melletti parkolóban kapott helyet, és ahová a háziorvos elektronikusan már elküldött vizsgálatkérése után tudnak elmenni az enyhébb tünetekkel rendelkező betegek. Az országban összesen 6 ilyen állomás működik hétvégére, 4 Budapesten, kettő vidéken. A szűrőbuszban azokat szűrik, akiket a háziorvos szűrésre beutalt, az OMSZ-al történt konzultációt követően. A vizsgálat idején a személygépkocsiból sem kell kiszállni.

“Szombaton lehetőleg 12 órától jelentkezzenek 16 óráig, vasárnap 10-16 óra között keressék fel a szűrőállomást .
A szűrőbusz a tervek szerint később – akár minden héten – visszatér, vagy helyben fix szűrőpontot hozunk létre az eredeti tervek szerint.
A szűrésen azok vehetnek részt, akiknek a háziorvosa megrendelte a COVID tesztet, nem súlyosak a tüneteik, azonban a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.
Ezen személyek körét a Mentőszolgálat munkatársai a rendelkezésükre álló adatbázisból látni fogják, tehát a helyszínen a személyazonosság igazolására (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya) van szükség.
A szűrőbusz a Mentőszolgálat COVID szűrésének leterheltségét enyhíti, azokat az enyhébb tünetekkel rendelkező betegeket várják, akiknek egészségi állapota megengedi a szűrőállomás felkeresését.
A Mentőszolgálat azt kéri, hogy a helyszínre lehetőség szerint gépkocsival érkezzenek (akár utasként). A mintavételhez a páciensnek nem kell kiszállnia az autóból. A minta értékeléséig a gépkocsit a parkolóban félreállítják. Amennyiben a teszt negatív, úgy újabb mintavételre kerül sor, azonban ennek értékelése később történik, a páciens tájékoztatást kap arról, hogy milyen módon jut a teszt eredményéhez.
A Mentőszolgálat kérése szerint a vizsgálatra érkezők a teszt előtt 6 órával lehetőség szerint ne étkezzenek, ne igyanak, ne dohányozzanak, és ne mossanak fogat.
KÉRJÜK MINDENKINEK A TÜRELMÉT, A GYORSTESZT KIÉRTÉKELÉSE IS 15-20 PERCET VESZ IGÉNYBE !
A ceglédi mentősök végzik el a Covid gyors- és PCR teszteteket, a Vöröskereszt munkatársaival együtt .” – tájékoztatták lapunkat a szervezők (ceglédi alapellátó házi – és gyermek orvosok és az Országos Mentőszolgálat).

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...