14.9 C
Cegléd
2025. október 21. kedd
spot_img

Különleges Adventi Kalendárium Újszilváson

Magyarországon már több éve, számos településen szerveznek világító adventi kalendáriumot. Ez a kedves játék arról szól, hogy december 1. napjától egészen Szentestéig, azaz december 24-ig a településen minden nap legalább egy újabb ablakon jelenik meg kivilágítva a hónap napját jelző szám, akárcsak egy adventi naptáron. Az adott napon egy-egy család feldíszíti a lakásuk vagy a házuk egyik ablakát és kivilágítja azt. Aki „kinyitott” egy ablakot, onnantól minden este kivilágítva kell lennie, hogy Szenteste egyszerre világítson mind a 24 ablak.

Az ablakok pontos helye nincs előre megadva, azt az érdeklődőknek kell megkeresni. Ez egy közös játék, ahol mindenki „nyer”. Az is, aki díszít, az is, aki megtalálja, az is, aki csupán csak gyönyörködik az ablakokban és sétál egy nagyot a friss levegőn.

Újszilváson idén szerveztük ezt a játékot először, de reményeink szerint hagyományt fogunk vele teremteni. A kezdeményezésre, nagy örömünkre, 25 család jelentkezett a faluban, ezért december 15-én két ablak fényeiben is gyönyörködhetünk majd. Itt is szeretnénk megköszönni az ablakok díszítői és a keresők lelkesedését, amivel meghittebbé, izgalmasabbá teszik az újszilvási adventi időszakot, kilépve kicsit a korántsem mindennapi járványhelyzetből.

Az ablakokról készült fotóinkat bárki megnézheti, egy albumba gyűjtve minden nap közreadjuk a honlapunkon és a közösségi oldalunkon.

Ezúton kívánunk minden kedves Olvasónak szeretettel teli, családi körben eltöltött, békés Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag, Boldog Új Esztendőt!

Újszilvás Község Önkormányzata

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kerítésfestés – összefogással

A Ceglédi SzC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző...

Megérkezett a kerítés, amit soha többé nem kell festeni

Egy ház megjelenését nemcsak az épület stílusa és színei...

Praktikus önvédelmi tanácsok

  Ha valaha eszedbe jutott, milyen önvédelmi eszközök állnak rendelkezésre...

Lagotto Romagnolo – a bongyori szívtipró, aki hű társad lehet

Az utóbbi években a kutyatartás mondhatni, hogy a reneszánszát...

Cegléden járt Bunyós Pityu

A mulatós zenés és korábbi ökölvívó Cegléden járt, amiról...