– Mindenki Mellár Józsijának emlékére –
Soha nem szeretted, ha újságban írtak rólad, főként, ha a fényképed is odakerült. Most nekem is fáj, hogy újra, még egyszer kibeszéllek… Hogy kibeszélem magamból a szomorúságot, a hiányodat. Próbálom körülrajzolni az ürességet, ami hirtelen támadt mögötted – és nem csak az én lelkemben. Nagyon sokan aggódtak érted, kerestek és biztonságban akartak tudni; közülük mindenkinek csendesebb lesz már a karácsonya, mert visszatérésed lett volna a legnagyobb ajándék.
Adni… Örömet, vidám perceket, s jövőbe vetett, boldog hitet adni, akinek csak lehet! Az egész lényed erre rendezkedett be: anyakönyvvezetőként a házasulandók őszinte szándékát foglaltad ünnepélyes keretbe, összejöveteleken sajátos humoroddal szórakoztattad a társaságot, és mikulás-ünnepen te voltál a legfeketébb krampusz! Könnyű felidéznem, milyen lázas, játékos örömmel terveztük a „belépőt” a Díszterem hatalmas ajtószárnyai mögött, hogy előhírnökként pattanásig feszítsd a gyermekek csodavárását, mikorra én betotyogok piros ruhámban, zsákkal a vállamon. Felhőtlen, elbűvölő percek következtek – nemcsak a kicsinyeknek, de a szülőknek, és nekünk is…
Sorsszerűnek tűnt még a kerted helye is! Miért ne tudta volna a Teremtő, hogy buzog benned az ősi hagyományok, a történelem iránti érdeklődés; az öregszőlői homok szinte minden ásófordításra bronzkori urnák, korsók, főzőedények cserepeit vetette ki magából, hogy legyen elmélkedni valód a múltról. A kis kerti lakban keleties bútorok, sámándob, füstölők és mécsesek jelezték gazdájuk filozofikus, útkereső életszemléletét.
Meditáció… Attól fogva, hogy felröppent a hír, miszerint talán a pilisi hegyvidék az úticélod, azzal a már-már hihető látomással áltattam magam: lábaidat magad alá húzva, keresztbe font karral ülsz a Prédikálókövön, vagy a Vadálló-kövek egyikén, és töprengsz múltról, múlandóról és jövendőről. Mint annyiszor, helyére teszed magadban a dolgokat, és az élet órája tovább halad a megszokott, halk módján. Ám homokszemet sodort a szél a fogaskerekek közé, és az óra megállt.
Hogyan emlékezzek rád mások előtt, hogy ne sározzam be örökösen viselt fényes vértedet, a szerénységet? Úgy őrizlek a szívemben, mint egy jóságos manót… Amint krampuszöltözékben állsz az Örökkévalóság kertjében pompázó íriszek között, és jóindulatú derűvel nézel a nyitott kapu irányába, az Érkezőre várva.
Borda János
További részletek Mellár József halálának körülményeiről itt…