10.7 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Parkolók a kosárcsarnoknál

Megkezdődött a földmunkákkal a Rákóczi úti kosárlabda csarnok építéséhez kapcsolódó parkolók kialakítása. A tervek szerint összesen 42 párhuzamos állású parkoló kialakítása várható a Rákóczi úton, a Mozdony utca, Táncsics utca közötti szakaszon. Először a Táncsics Mihály utcához közel eső területen készítik elő a parkoló építést.

A munkálatok előreláthatólag április végéig tartanak majd, addig – Dr. Diósgyőri Gitta Cegléd Város jegyzője tájékoztatása szerint – a Rákóczi út Táncsics Mihály és a Mozdony utcák közötti szakasza, valamint a Várkonyi István Általános Iskola Rákóczi úti épülete előtt szakasza időszakosan és ideiglenesen félpályás szélességben lezárásra kerül.

A parkolók elkészülte után a területet parkosítják, a kivágott sövényeket pedig pótolják.

A parkolók építése örömhírt jelent az itt lakóknak, hiszen a kosárcsarnok építkezése előtt nemcsak a zajterhelés, de a parkolási gondok miatt is aláírás gyűjtésbe fogtak.

Az új parkolóhelyekre pedig azért is égető szükség lesz, mert a kosárlabda csarnok és a városi uszoda mellett, a most épülő új városi sportcsarnok látogatói is használni fogják.

TÖBB FOTÓ a helyszínről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...