4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Egyre távolodik a Cápák dobogós érme

A női kézilabda NB II. 15. fordulójában a Vecsés vendégeként Üllőre látogatott a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A két gárda őszi döntetlennel végződött találkozója után izgalmas mérkőzés volt várható most is. A Cegléd a jelenlegi tabella második helyéért, a Vecsés pedig a rossz sorozatuk utáni felzárkózásért küzdött. Nem játszottak jól a Cápák, hibát hibára halmoztak elöl is és hátul is és már öt góllal is vezettek a hazaiak, amikor sikerült megráznia magát a csapatnak és az ötvenedik percben két góllal átvették a vezetést. Sajnos a javulás csak fellángolás maradt, ugyanis a hajrát 8-1-re a Vecsés nyerte. Ezzel alighanem elszállt a második hely, de talán már az éremszerzés esélye is…

Jakab László: – Egy nyerhető mérkőzésre utaztunk Üllőre azzal a céllal, hogy stabilizáljuk a helyünket a tabella második helyén. Egy jó kezdés után nem tudtuk felvenni a harcot, végig a hazai csapat vezetett, illetve a második félidőben egyszer átvettük a vezetést két góllal, de utána nem tudom mi történt. Elcsépelt frázis, de megint rengeteg ziccert hibáztunk, főleg szélekről. Ez persze visszavezethető a mostani edzés feltételekhez, hiszen edzéseken nem is tudunk szélről lőni, de ez koncentráció hiány is. Most nem volt benne a lányokba az, ami kell egy ilyen ki-ki mérkőzés megnyeréséhez. A kapus teljesítmény is elmaradt a megszokottól, szélekről egyáltalán nem tudtunk labdát fogni és ez megpecsételte a sorsunkat. Sajnos a Vecsés megérdemelten nyert, gratulálok nekik és remélem, hogy egy-két játékosom elgondolkodik azon, hogy kellő edzés nélkül nem lehet ezt a kézilabdát játszani. Sajnálom… pézsé

Vecsési SE – Ceglédi Kék Cápák 32 – 27 ( 14 – 12 )
Üllő, zártkapus mérkőzés, vezette Parádi, Újhelyi
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Pocsai-Halasi Réka 9(4), Vuletic Suncica 5, Tóth Adrien 4, Földi Mónika 3, Dobos Renáta 2, Csábi Zsuzsanna 2, Peszeki Laura 2, Farkas Szimonetta, Török Melinda, Kovács Aliz, edző Jakab László
Kiállítás: 4, ill. 10 perc
Hétméteres: 6/4, ill. 7/4

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...