4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Idei első győzelem

Igazi futball időben, kicsit erős szélben fogadhattuk a DVSC második csapatát a Malomtó szélen.

Aktívan kezdtük a találkozót, a 4. percben Markó eresztett meg egy lövést, de ez még nagyon fölé ment. Majd egy perccel később Laczkó tört be nagyszerűen a jobb oldalon, az éles beadását a kapus ütötte ki az érkező támadónk elől.

A folytatásban leginkább a mezőnyben zajlott a játék, bár volt néhány veszélyes támadásunk, azokba rendszerint hiba csúszott. A félidő hátralévő részében a két hazai és egy vendég lehetőséget jegyezhettünk fel a komolyabb próbálkozások listájára. A 21. percben Takács szöglete után Szabó fejelhetett viszonylag tisztán, de nagyon fölé megy a fejes. A 35. percben aztán szinte a semmiből majdnem vezetést szerzett a kis Loki. Furán és egyben veszélyesen pattan a labda a kapunk előterében a vendég játékoshoz, aki szintén nem találta el a játékszert, de a labda még is életveszélyesen pörgött a gólvonalunk felé, de végül megúsztuk a szituációt.


A 44. percben Markó lényegében lezárta az első félidőt. Az első játékrész legszebb támadását vezettük, aminek a végén csapatkapitányunk lőhetett jó 12-13 méterről, de a kapus nagyot védett, így megóvta kapuját a góltól.

Bíztunk benne, hogy a második játékrészben több veszélyes akciót tudunk vezetni, aminek a végén helyzeteknek, góloknak örülhetünk.

De nem így indult a második 45 perc, a csapatunk mintha az öltőzben maradt volna, a Debrecen több veszélyes akciót vezetett az első percekben. Ezeket szerencsére megúsztuk, majd kiegyenlítetté vált a játék és mi is újra veszélyes támadásokat vezettünk.

A 71. percben volt az első komolyabb lehetőségünk a második féldiőben, ekkor Takács durrantott fölé egy visszagurított labdát, majd a 73. percben a vendégek játékosa fejelt fölé egy szabadrúgás után.

A 76. percben aztán újra rajtunk volt a sor. Laczkót 25 méterre a kaputól felrúgták, Takács szabadrúgása ugyan a sorfalfról szögletre pattant, de a sarokrúgásra nagyszerűen érkezett a csereként beállt Pleszkán és a kapuba bóintott! 1:0

Még egy veszélyes lehetőség volt a mérkőzésen, Papp nagyszerű szólója után Markónak gurított vissza a tizenhatoson belül, a de a labda egy védőt talált telibe.

Nehéz, küzdelmes mérkőzés volt, de sikerült megszerezni a nagyon fontos három pontot!

Ceglédi VSE – DVSC II
1:0

Kezdőcsapat:
Mikler – Bagó, Tóth D., Szabó, Polyák, Markó, Kuti, Takács, Papp, Laczkó, Damásdi

Gól:
Pleszkán (’76. p.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...