12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

A hit segíthet egyedül!

Covid-mini-interjú sorozatunkban ismert ceglédieket kérdezünk arról, milyen változást hozott az életükbe a már több mint egy éve jelen lévő járvány és azzal összefüggésben lévő korlátozó intézkedések? Milyen új dolgokat tanult ebben az időszakban és milyen tervei vannak a karanténidőre?

Dr. Leitner József, 83 éves nyugdíjas tanár, gyűjtő
– Érdekes módon, engem nem visel meg a Covid-világ. Ha az embernek van terve, elfoglaltsága, akkor betartva az előírásokat tudja intézni az ügyeit. Alkalmazkodtam a helyzethez és nagy szerencsém, hogy teremtettem magamnak és feleségemnek egy olyan életteret, ahol a legjobban érzem magam. Lefoglalom magam a kertészkedéssel, a galambjaimmal és körbevesszük magunkat baromfikkal, így a környezetem szépítésével foglalkozom! És többet olvasok: régi olvasmányélményeim előveszem és újra elolvasom őket.


– Mi az, ami hiányzik az életedből a járvány miatt?
– Az úszás és a wellnessfürdők! 70-es éveimben alapítottam egy baráti társaságot a gyerekkori társaimból, akikkel mind 1938-ban születtünk, egy iskolába jártunk… Sajnos, tavaly már elmaradt a „hetvenkedők” találkozója is…
– Mi az, ami szerinted segíthet az embereknek ebben az időszakban?
– A hit segíthet egyedül! De nem biztos, hogy a történelmi egyházak segíteni tudnak a járvány okozta helyzetben, nem látom, hogy az emberek Isten felé fordulnának, üresek a templomok, mert nincsen válasza az egyházaknak a jelen helyzetre. Engem a járvány abban erősített meg, hogy hiszek a Mindenhatóban és hozzá fohászkodom, de a történelmi egyházak nélkül is lehet az ember hívő. A másik, hogy bízom a magyar egészségügyben, orvosokban és a kormányban, szerintem amennyire lehet jól kezelik a helyzetet. Nem értem a vírus- és oltástagadókat, mindegyik oltás jobb, mint lélegeztetőgépre kerülni!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....