4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Polgármesteri beszámoló

A veszélyhelyzetre való tekintettel ismét online tartotta szokásos polgármesteri beszámolóját dr. Csáky András. A városvezető a járványügyi helyzetről, az elmúlt időszak fontosabb testületi döntéseiről, valamint a zajló beruházásokról is számot adott. Többek között beszámolt a Gulág-emlékhely létesítéséről, ingatlanok felújításáról, önkormányzati intézmények és rendőrség beszámolójáról. Dr. Csáky András polgármester a városok kompenzációjáról való tárgyalásról is beszélt, amely március elején megtörtént.

„Az egyeztetést Balla György miniszteri biztos vezette, valamint jelen volt Banai Péter Benő helyettes államtitkár is. De ezt megelőzően a Miniszterelnökség részére részletes tájékoztatót kellett készítenünk a város pénzügyi, gazdasági helyzetéről. Ezt már korábban is megtettük, és most is, és kiegészítettük a folyó beruházásokkal is. A helyzetünkről csak annyit hadd emeljek ki, hogy például a 2019. évi saját bevételünk, néhány tízezer forint kivételével két és fél milliárd forint volt, az idei évi terv 1.7 milliárd forint. A tájékoztató elkészült, el is küldtük a minisztériumba. A megbeszélésen, ami lényegében arra szorítkozódott, hogy a minisztériumnak a rendelkezésre álló adatok megegyeztek a mi adatainkkal, eltérés nem volt. Megismételtük a kérésünket, hogy mind a működéshez igénylő többletforrásokat, valamint a folyó beruházások finanszírozásához is kérünk forrásokat. Ugyanis hihetetlen elszaladtak az árak időközben. Azzal zárult az egyeztetés, hogy a megbeszélés alapján tájékoztatják Gulyás miniszter urat a helyzetről, és miniszter úr pedig a kormány elé terjeszti a javaslatát. Döntés májusban várható.” – ezután a beruházások jelenlegi helyzetét tekintette át: “Minden második hétfőn munkatársaimmal áttekintjük a folyó beruházásokat. A Jászberényi úti felüljárón a kerékpárúthoz a tervek készen állnak, a kivitelező is kiválasztásra került, még a közútkezelő engedélyére vár. A forgalomkorlátozásokról múltkor már említettem, hogy a kifelé menő forgalomban nem lesz akadály, viszont a befelé jövő forgalom esetében, a korábban, amikor magát a pályatestet újították föl, megszokott kerülőúton lehet majd csak megközelíteni a várost. Itt ismételten a türelmüket kérem. Magáról a forgalomkorlátozásról időben tájékoztatjuk a lakosságot.

A piac rekonstrukciójával nagyon nehezen haladunk. Múltkor mondtam, hogy a közbeszerzési eljárás megtörtént, már a második. Sajnos egyetlen egy pályázat sem nyújtottak be. Most egy nyílt pályázat kiírására kerül sor.

A bölcsőde építése a Nefelejcs úton halad a maga útján, a kiviteli tervek 2-3 héten belül elkészülnek, a közművek kiépítése is megkezdődik lassan.

A Cegléd-Nagykőrös kerékpárút kapcsán a beruházó tájékoztatása szerint májustól innen, a Mol kúttól Nagykőrös irányába szakaszosan a beruházás elkezdődik.

A Vörösmarty téren a bringapark építése áprilisban kezdődik, 3-4 hét alatt be is fog fejeződni.

A József Attila utca korszerűsítésére pályázatot benyújtottuk, várhatóan nyáron születik ebben döntés.

A Sportcsarnok beruházása a terveknek megfelelően halad. A TAO feltöltés megtörtént. Itt a környék lakóitól kell elnézést kérnem a kivitelező szerint még 2 hétig tart ez a nagyobb zajjal járó “rombolás”, hiszen a régi aljzatbetont kell felverni és ez komoly hanghatással jár.

A Mizsei út-Déli út sarkára tervezett zebra létesítésével kapcsolatban megakadtunk, a közútkezelő a vízelvezetéssel kapcsolatban újabb tervek elkészítését kéri tőlünk, ez késlelteti a beruházást.

A Csemő-Cegléd kerékpárút esetében a vázrajzok hamarosan elkészülnek. Itt a gesztor Csemő Önkormányzata, valamint a Ceglédbercel-Cegléd közötti kerékpárút tervei is meg lettek rendelve. Ez utóbbi kettő azért készül el, mert bízom benne hogy a nyár folyamán jelentős forrásra írnak majd ki pályázatot.” – fejtette ki a polgármester.

További részletek a cegled.hu oldalon olvashatók…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....