13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Élelmiszer utalványokat és tűzifát kaptak az ugyeri iskola tanulói

Cegléd Ugyer városrészében 570 ezer Ft értékben adtak át 57 családnak 10.000 Ft-os élelmiszer utalványokat és családonként 1-1 mázsa, tehát összesen 57 mázsa fát az Örkényi úti iskolában. Az intézményt szeptember óta fenntartó Hit gyülekezete képviseletében az átadáson Szokalopulusz Georgisz lelkipásztor elmondta: a gyülekezet egyik vállalkozó tagja ajánlotta fel a nagyvonalú adományokat a nehézsorsú, rászoruló családoknak.

– A koronavírus járvány következményei a  társadalom legszegényebb rétegét nagyobb mértékben sújtják, hiszen kevesebb a munkalehetőség, ezért ezzel az adománnyal segítettük Húsvét előtt a családokat. Az adományok felajánlója egy vállalkozó, de a kiosztást a HISZ, a Hit gyülekezete szeretetszolgálata végezte. – mondta el a gyülekezet vezetője.

– Tavaly szeptembertől egyházi fenntartásba került az Örkényi úti iskola, milyen tapasztalataik vannak azóta?

– Rácz Tibor igazgatóval együtt olyan visszajelzéseket kapunk, hogy a diákok, szülők érzékelik, hogy megváltozott az iskola atmoszférája és szeretnek ide járni a gyerekek. Ez nekünk nagy öröm! Nyilván a járványügyi helyzet miatt nem tudtuk eddig megvalósítani a korábbi terveinket, amit szerettünk volna. Többek között tervezünk oktatás kiegészítő foglalkozásokat, tanfolyamokat is, de ezek indítására most nincs lehetőség. A Covid-helyzet egyébként is kihívások elé állította az intézményt, mert például nem tudunk online oktatást tartani, mert a szegény családok esetében sem eszközük nincs ehhez, sem megfelelő informatikai ismeret. Nálunk tehát papíralapon zajlik a tananyag leadása és a számonkérés is.


– A hitéleti nevelés  milyen formában van jelen az iskola életében?

– A hit kérdése életviteli, életvezetési oldalról jelenik meg. A keresztény konzervatív értékek és témák kiegészítő jelleggel szerepelnek, mert szeretnénk, ha a fiataloknak átadni egy belső igényességet arra, hogy szerezzenek szakmát, akarjanak továbbtanulni, és általában többet létrehozni, mint az előző generációjuk.

– Utazzunk az időben: 10 év múlva visszanézve, mi kellene hozzá, hogy sikeresnek ítélje a munkájukat?

– Akkorra már a mostani kis elsősök is kirepülnek… Ha ezek a gyerekek továbbtanulnak, leérettségiznek és a motiváltak, tehetségesek a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat, akkor az nekem elég… Sikeresek voltunk ha tudunk segíteni nekik, hogy  felnőttkorukra magasabb életszínvonalat teremtsenek maguknak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....