9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

30 éves a Sportmúzeum  

Az első szabadon választott Ceglédi Önkormányzat 1971. április 11-én egyhangú határozattal a város sporttörténeti gyűjteménye otthonául jelölte ki a Gubody utcai épületet. Ekkor már 14. éve működött és dolgozott a Kürti Béla által létrejött Sporttörténeti Bizottság.

A három évtized alatt amilyen magaslatokba szökött Cegléd sportéletének minőségi színvonala, legalább olyan értékeket képez az országban is kiemelt elismeréseknek örvendő, kulturális intézmény. A „tv torony” mellett, hol árnyékban, hol napsütésben, hosszú évek során több tízezer látogató győződhetett meg Cegléd szülöttjeinek és itt nevelkedett fiainak világra szóló eredményeiről, dicsőséges sportsikereikről, medáliáik, trófeák fényében.

Emléktábla avatás a 25. évi jubileumi ünnepségen

Az 1978-ban létrejött Sporttörténeti Bizottság, mint civil társadalmi szerveződés, célul tűzte ki a város testnevelési- és sportmúltja kialakulásának körülményeit és fejlődésének történetét. Széleskörű kutatási munkával, a fellelhető dokumentumok és a relikviák birtokában feldolgozták és  közkinccsé tették és teszik azokat. Az 1871-től datált történelmi  „lecke”  150  éves  születésnapja  alkalmából a   Sporttörténeti Alapítvány egy színvonalas album szerkesztésén dolgozik, hogy azon át is széles körben üzenetet közvetítsen az  Alföld  kapuján innen és azon túl is.

Kürti Béla (1915-2018) az addig sikeres testnevelő tanár és tornaedző, nyugdíjba vonulása után vállalta a csapatépítést és a vállalások élére állt, ennek része volt a 30 évvel ezelőtti, fent idézett „parlamenti” siker a Városháza Dísztermében. A sokak által ismert Béla bácsi az ezredfordulón adta át a stafétabotot Tószegi Miklósnak (1934-2005), aki korán bekövetkezett haláláig igyekezett folytatni az elkezdett munkát, amit megtiszteltetésnek véve, társaimmal együtt én folytatok mindmáig (…).

Kürti Béla bácsi, halála előtt, életének 103. évében abban a reményében bíztatott, hogy a tartalmában és belső látványosságában is messze híres „Sportmúzeumot” felelősséggel vigyük és fejlesszük tovább Cegléd népének örömére és büszkeségére.

Jelenthetem, hogy a három évtized alatt legtöbben nyugdíjas korban lévő egykori sportolók, edzők és sportvezetők a szervezetünk tagjai, közülük több mint húsz elkötelezett lokálpatrióta már nem lehet közöttünk, emléküket, akár elhunyt sportolóink emlékét, megőrizzük és ápoljuk.

Bíztató számunkra a helyi önkormányzat gondviselése. Támogatásával tartalmas munkát végzünk és bár vannak szunnyadó álmaink, bízunk közös gondjaink orvoslásában is. Sporttörténeti Alapítványunk igyekszik megfelelni a korszak kihívásainak és hozzájárulni Cegléd kulturális értékeinek megőrzéséhez.

A város idegenforgalmának lehetőségei korlátozottak és az a tapasztalat, miszerint a Sporttörténeti Gyűjtemény a szakmai körökön felül is egyre szélesebb érdeklődési körrel bír, nagyobb figyelmet érdemel a fenntartók részéről is.

2021 az olimpia éve, mindez motiválja munkánkat. Inspirációt nyújt a magyar sportolók, köztük a ceglédi kötődésű versenyzők várható szereplése, akik között várhatóan  ezúttal is lesz birkózó, judós és vízilabdázó is, bővítve ezzel annak a 30(!) ceglédi kötődésű olimpikonnak a körét, akiknek népszerűségét egy nemzet, benne sok-sok ceglédi ember örömét jelenti  mindenkor.

A látottak bizonyíthatóan növelik a ceglédi fiatalok sportágválasztási lehetőségét, önbizalmát és példakép keresési szándékát, érzelemi világát.

Ennek a közvetítő  szerepnek is  jó szolgálatot tesz a 30 éves jubileumára készülő,  nevében is hagyományokat tisztelő,  2017 óta „Kürti Béla Sportmúzeum” belső tereinek lenyűgöző   látványa.

Magyar László alapítványi elnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....