4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Újratervezés és szolgálat Csemőben

Lapunkban rendszeresen bemutatjuk a térség településeinek életét a polgármesterekkel készült interjúkkal. Csemőben a Covid-járvány alatt folyamatos az újratervezés az önkormányzati munkában, de számos sikeres projektet tudnak felmutatni az elmúlt évben is – erről is nyilatkozott lapunknak dr. Lakos Roland, amint arról is, milyen áldozatokkal jár a polgármesteri „szolgálat”.

– A Covid idén tavasszal már egy éve van jelen a mindennapjainkban. Hogyan értékeli az elmúlt évet?

A világjárvány jelentősen kimozdított mindenkit a komfortzónájából. Hirtelen, gyorsan és felelősen kellett egy akkor még láthatatlan „ellenség” elleni védekezést önkormányzati szinten is megszervezni úgy, hogy fogalmunk sem volt, hogy mi vár ránk. Az a morbid, hogy egy éve a vírussal kelünk és fekszünk, már sokkal többet tudunk és már van vakcina is – mégis nagy a bizonytalanság, igazából most sem tudjuk, hogy mi vár ránk…

Azt feltétlen el kell mondanom, hogy jelesre vizsgáztak az elmúlt egy évben a csemőiek. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy megértették és elfogadták az intézkedéseket, köztük számos korlátozást, amiket mindannyiunk érdekében és nem jókedvünkből kellett meghoznunk. Ez azért nagyban könnyítette az önkormányzati feladatellátást.

Nálunk Csemőben aktív közösségi élet folyik „békeidőben” – nekem személy szerint az emberekkel való személyes kapcsolat hiányzik a legjobban. Írnak, hívnak, csetelnek, emaileznek; de ez nem pótolhatja a személyes találkozásokat, a koccintásokat.

Csemő színeiben nyerte meg 2017-ben Petrik Tamás a Nemzeti Vágtát

– Milyen fejlesztések zajlottak az elmúlt évben és zajlanak jelenleg Csemőben?

Ahogy az elmúlt években, úgy az idén is folyamatosan tudunk túlnyomórészt pályázatokon nyert forrásokból, kisebb részben saját erőből is fejleszteni. Jelenleg négy helyszínen folynak munkálatok, a Pénzügyminisztériumtól nyert forrásból elkezdődött a két csoportos mini bölcsőde építése, a Magyar Falu Program tavalyi fordulójában kaptunk támogatást a központi orvosi rendelő gyermekorvosi épületrészének korszerűsítésére, ami csaknem be is fejeződött, de a jövő hét végére négy új játék is telepítésre kerül az óvoda udvarára. Saját erőből dolgozunk az ökocentrumban egy tanösvény kialakításán, aminek szemléltető eszközökkel való felszereléséhez LEADER intézkedés keretében nyertünk támogatást.

Ehhez tegyük hozzá, hogy nyertes pályázatunk van a polgármesteri hivatal bővítésére és egy sportpark kialakítására – látható, hogy nem unatkozunk…

Ha még azt is hozzá vesszük, hogy a sportcentrum fejlesztésére már beadtuk az idei évi pályázatunkat és egy külterületi szilárd burkolatú út (Mikebudai út) részbeni felújításának anyagát is már csak rögzítenünk kell, ha megnyílik az erre szolgáló internetes felület – akkor remélhetőleg jövőre sem fogunk unatkozni…

Földi László, országgyűlési képviselő látogatásakor nyugtázta: Megfelelő ütemben zajlanak a beruházások Csemőben!

– Közismert, hogy polgármesterként az összefogás híve, a térségi települések együttműködését Ön szerint hogyan lehetne javítani az együtt gondolkodás tekintetében?

Én vakon hiszek abban, hogy együtt többek vagyunk! Csak legyen erre lehetőségünk és időnk. Főleg ez utóbbi múlik rajtunk… És az is, hogy a településeink közötti jó kapcsolatot együttműködéssé fejlesszük. De nemcsak beszélgetnünk kell a lehetőségeket vizsgálva, hanem el is kell indulnunk ezen az úton és a tapasztalat meg fogja mutatni, hogy életképes lehet-e a földrajzi távolságok mellett a településeinket összekötő összefogás.

Dr. Czira Szabolccsal, Nagykőrös polgármesterével a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny sajtótájékoztatóján

– Több ciklus óta vezeti Csemőt, milyen tervei vannak még rövid és hosszútávra polgármesterként?

Pont a jelenlegi pandémiás időszak az ékes bizonyítéka annak, hogy nincs értelme hosszútávra tervezni… Megvan ugyan annak a varázsa, hogy minden nap tartogathat, és hoz is valami olyan újat, amire előző nap még csak nem is gondoltál, de én erről a meglepetéses ébredésről már szívesen lemondanék, mert egy éve, szinte naponta újratervezünk…

Van két olyan projekt még, amiről egyelőre feltételes módban lehet beszélni, mert bár van szándék és politikai akarat, de aláírt támogatói okirat még nincs.

Az egyik cél az ivóvíz minőség javítását célzó pályázatunk, melynek keretében vezetékes ivóvízvezeték jutna el a zöldhalmi településrészre, a másik prioritás a Csemőt Cegléddel összekötő kerékpárút. Ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítására önerőből nem vagyunk képesek, közel kétmilliárd forint a két projekt összértéke.

Az a cél és ezért (is) dolgozom minden nap, hogy ezek a beruházások megvalósuljanak.

Csemő mobiltelefonos applikáció

– Kisebb települések tekintetében a polgármesterhez fordul a lakosság szinte minden ügyével. Ismert, hogy a közért végzett munkájában mindig nagyon aktív, de ebbe ki is lehet merülni. Hogyan hat mindez a magánéletére? Hogy tudja megteremteni az egyensúlyt a hivatás és magánélet között?

Óriási szerencsém van! A szeretteim elfogadták, hogy a munkámmal kelek és fekszem, mindenben támogatnak engem. Hálás vagyok nekik, hogy csendben elviselnek, ahogy külön köszönettel tartozom a kollégáimnak a mindennapos partnerségükért. De akkor vagyok őszinte, ha azt is bevallom, hogy egyre jobban fáraszt az általam vállalt szolgálat, valószínűleg rohamosan öregszem… „Beleálltam” ebbe a feladatba, teszem a dolgom és ha elértem a célokat – akkor majd pihenek és eltolom a hangsúlyt a magánélet elsőbbsége felé.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....