12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Keresik a kivitelezőt

Cegléden a Szolnoki úti volt huszárlaktanyában egy meglévő épület áztakításával jön létre a Gulág-GUPVI Múzeum és Emlékhely. Ennek kivitelezőjét keresi az állami BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Akormány 2016-ban döntött arról, hogy a ceglédi volt huszárlaktanya is felkerül a történelmi emlékhelyek listájára. A város honlapján olvasható, hogy a tervek szerint kutatóbázis, levéltár és kiállítóhely is lenne a Szolnoki úti laktanyában, ahol a Kárpát-medence legnagyobb szovjet lágere volt, több mint 200 ezer ember töltött itt hosszabb-rövidebb időt. A laktanyában meghalt, fogvatartott illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág táborokba hurcolt civilek és hadifoglyok emlékére alakítanák ki az emlékhelyet.

Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás szerint a felújítandó épület nettó szintterületét 1880 négyzetméterben adja meg. Hang- és hőszigetelést 7429 négyzetméteren kell végezni, a parkosítás pedig több mint ezer négyzetmétert tesz ki. Lesz az épületben egy lift, két előadóterem, járható tető, tovább parkoló 27 gépkocsinak és 15 kerékpárnak.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben magasépítési felújítási és/vagy átépítési munkákból legalább nettó 1 milliárd 295 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő május 25. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel.

Forrás: Napi.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...