16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Laczkó Georgina balesetéről

Az RTL Híradó részletesen beszámolt Laczkó Georgina ceglédi játékvezető halálának körülményeiről. A 20 éves lány szerdán kora este sérült meg életveszélyesen egy autóbalesetben Tápióbicske közelében.

A lány négy barátjával utazott Nagykáta felé, amikor autójuk megcsúszott egy kanyarban és a szemből érkező kocsi elé sodródott, így frontálisan ütköztek. Georgina az anyósülésen ült, pont ott, ahol a másik autó becsapódott. Egyedül neki volt bekötve a biztonsági öve, de olyan erejű volt az ütközés, hogy ez sem segített rajta.

Ő sérült meg a legsúlyosabban, már a helyszínen életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani rajta. Rögtön kórházba szállították, de másnap belehalt a sérüléseibe.
Tápiószentmártonban mindenkit megrázott a fiatal nő halála. A helyi sportpályánál rengeteg mécsest és virágot helyeztek el Georgina emlékére. A lány ugyanis már hat éves kora óta focizott, nemrég pedig játékvezető lett.

Az RTL Híradó információi szerint az autót vezető fiatal férfinak egyelőre nem mondták el, hogy Georgina meghalt, a baleset miatt egyelőre még senkit sem hallgattak ki, halált okozó közúti közlekedési baleset okozása miatt folyik az eljárás. További részletek a Szeretlekmagyarorszag.hu oldalon olvashatók itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...