12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Épül a Cegléd és Nagykőrös közti kerékpárút

Cegléd Város Önkormányzata Nagykőrös és Nyársapát településekkel együttműködésben pályázati támogatást nyert a három települést összekötő kerékpárút megvalósítására. A kivitelezés 2021. május 17-től, előreláthatólag 2022. január 10-ig fog tartani. – erről adott ki tájékoztatást dr. Diósgyőri Gitta Cegléd város jegyzője.
„A tervezett kerékpárút a 441. számú főút mellett fog haladni, a főút szelvényezése szerinti 1+531,7 – 12+585 km közötti szakaszon, az alábbiak szerint:

  • az Alszegi úton meglévő kerékpárúthoz csatlakozik a Déli út irányába,
  • Déli út páros házszámú oldalán halad tovább, ahol a rendelkezésre álló hely nem elég az önálló járda, illetve kerékpárút kialakítására, ezért itt egyesített gyalog- és kerékpárút épül,
  • a Déli út 88. szám előtti gyalogátkelőhely mellett átvezetve csatlakozik a Kőrösi úton már meglévő kerékpárúthoz,
  • a Kőrösi út páratlan házszámú oldalán, a Hattyú utcától 2×1 haladósávos nyomvonal épül, mely a Vörösmarty téren található KRESZ park mellett is elhalad,
  • a Cegléd-Újvárosi Református Templom előtt meglévő gyalogátkelőhelyhez kötődve a kerékpárút átvezetésre kerül a túloldalra, innentől a főút bal oldalán halad a nyomvonal,
  • a Gerje főcsatornán új kerékpáros híd épül.

A kivitelező tájékoztatása alapján a kerékpárút megvalósítása több ütemben fog zajlani, a munkálatokat a Dinnyéshalom dűlőtől Nyársapát irányába eső szakasszal kezdik.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kerékpárút nyomvonalába eső fák, cserjék illetve bokrok kivágásra fognak kerülni. Ezúton kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a megóvni kívánt növények áttelepítését a közeljövőben végezzék el.
Bizonyos helyeken az elektromos és/vagy telekommunikációs hálózat átépítésre kerül, emiatt az érintett szolgáltatás korlátozódhat.
A kivitelezési munka érinti a magáningatlanok kapubehajtóit, megközelíthetőségük átmenetileg akadályozottá válhat. Fentiek miatt a tulajdonosok türelmét és szíves megértését kérjük.
Az egyes konkrét forgalomkorlátozás bevezetése előtt tájékoztatni fogjuk a lakosságot, kérjük figyeljék az elektronikus felületeket.” – szól a közlemény.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...