15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Vegyetek fel sisakot a Pumpapályán!

Elkészült a Vörösmarty téren a bringapálya, aminek hivatalos átadására nem került sor még, de már használják a fiatalok, gyerekek. Kővári Roland, aki 23 éve bmx-ezik kipróbálta a pályát, bmx-el, rollerrel és gördeszkával is és nagyon megállapította, hogy a pálya nemcsak nagyon jól sikerült, de hihetetlen népszerű a gyerekek körében is, viszont nagyon fontos lenne a szabályok betartása – elsőként a sisakhasználat – a balesetek elkerülése érdekében.

„Több tábla is jelzi a pálya használatára vonatkozó szabályokat. Én a magam részéről a a pályát használó gyerekek figyelmét már többször felhívtam a szabályokra, hogy baleseteket elkerülhessük. Van egy pont, ami sajnos nincs betartva a gyerekek részéről. Nagyon kevesen használnak sisakot, én a magam részéről igen és a gyerekeimre is ráadom a sisakot. Most nyáron 23 éve, hogy bmx-ezek és a sérülések lehetőségéről hosszú listát tudnék írni.

Alapvetően a pályaszabályzat tartalmazza a kötelező sisak használatot. A gyerekek 3 napja használják a pályát, de már most látható a fejlődésük, mind stabilitásában, mind sebességben, ez utóbbi, ha megnövekszik a sérülés mértéke is egyenesen arányosan növekszik egy-egy hiba esetén. Amikor pályára lépünk gurulni, a felelősség onnantól a miénk. Amikor a gyerekeink teszik ugyanezt, a felelősség a saját gyerekeinkért a miénk, szülőké.

Tisztelettel kérek minden szülőt akinek a gyereke rollerezni vagy bringázni megy, próbálják megoldani a védőfelszerelést a gyerekek számára a saját érdekükben. Vigyázzunk magunkra és egymásra! Jó sportolást és sérülésmentes kikapcsolódást kívánok mindenkinek.” – írta a közösségi oldalán Kővári Roland.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...