18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

PIMI sikerek Békéscsabán

FÉLING SZÍNHÁZ KULTURÁLIS EGYESÜLET 2010. áprilisában alakult, mint a békéscsabai színházi élet egyik meghatározó színfoltja, melynek szakmai céljai a többi között művészeti, közművelődési programok szervezése, bonyolítása. Mindezekből fakadóan is június 5-én, szombaton, Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központ, Panoráma teremében, került megrendezésre az V. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivál. Azt azért gyorsan hozzá teszem, hogy nem minden előzmény nélküli módon, hiszen az eredeti 2020 októberi dátum többszöri változtatások után rögzült. A ma embere számára napjainkban ez végül is nem meglepő, hiszen a pandémia korszak minden „ajándékát”, „élményét” szenvedi el az ország, amelynek, következményei szinte napról napra állítják új helyzet elé mindazokat, akik terveznek, vagy megvalósítani igyekeznek programokat kiváltképp, ha az a művészet valamennyi megnyilvánulási formáját érintik.


Így, az iróniát is beleértve, volt ideje a jelentkező mindenkinek alaposan felkészülni a megmérettetésre. Azt is tudom, hogy az online módban működtetett versenyek mellett nekünk – mármint versmondóknak- nagy és várva várt élmény volt a személyes megmérettetés valósága. Összemérni tudásunkat más iskolák vagy alkotóműhelyek képviselőivel. Ezért is köszönet a verseny valamennyi résztvevőinek, különösképpen iskolánk a Patkós Irma Művészeti Iskola tanulóinak, akik nem csak résztvevői, de iskolánknak és városunknak is sikeres képviselői voltak szorgalmukkal, teljesítményükkel e fesztiválon.

Képünk. Száz szónak is egy a vége! Békéscsabán a Józsa Mihály Versmondó Fesztiválról elhoztunk úgyszólván mindent! Felnőtt kategória Sárik Dani III. Ifjúsági kategória Horváth Bence I., Gólicz Gréta Külön-díj, Balog Zsolt II., helyezett, Kiss Adrián pedig emléklapot kapott.
Hajrá PIMI!

Farkasházi

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...