13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Testvérek és testvérharcok a sportban

Több évtizedes múltja van Cegléden is az ún.’” sportcsaládok” kialakulásának és történetének. Egyik-másik sportág gyökeret eresztésének és megerősödésének mezsgyéjén sportkarrierek és sikerek fémjelzik a család fontosságát és hátterének jelentőségét.

Száz éve Nagy Sándor bábáskodott a birkózó sport helyi elterjesztésében, megerősödésében. Öt fiúgyermeke mind sportolt, köztük Nagy Ferenc ceglédi színekben birkózott, de olimpiai helyezett volt ökölvívásban. Szerepét a Száraz család vette át, Györggyel és Józseffel az élen.

Többgenerációs történetek a labdarúgás vonalán a Bujáki testvérek, ökölvívásban a Pákozdiak, úszásban és vízilabdában a Beck, Csordás és Ecser családok egymásra épülő sikerei. Pákozdi László az 1976. évi olimpián volt tagja a magyar csapatnak, öccse ifjúsági válogatott volt.

Pákozdi Benő 1972-ben az olimpiai lánggal

A múlt század utolsó évtizedeiben már gyakoribb volt az egy családban nevelkedett fiatalok kitörése a sportban. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban a Kökény család jeleskedett, József az FTC-ben, bátyja István a CVSE-ben és az NB I-es Szeged csapatában szerzett sok örömet a szurkolóknak. Hozzátéve, hogy gyermekeik ugyancsak sikereket értek el a sportban, ifj. Kökény István sikeres kézilabda játékos és edző lett, Kökény Bea, József lánya pedig a női válogatott kiemelkedő tudású sztárja volt.

A Zsengellérek több sportágban is kitűntek, közülük kiemelkedett Gyula a világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, de bátyja, József is sokoldalú sportoló volt, egy másik ágon pedig az asztaliteniszben szereztek maguknak hírnevet a „ceglédies” családnevükkel.

Az asztalitenisz helyi története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A férfi csapat 1982. évi NB I-be jutása nagyban függött a Kudelich testvérek – Géza és Ferenc – remek teljesítményétől. A nőknél ugyanez elmondható a Tóth családról, ahol Tóth István és lányai jelentettek felejthetetlen sikereket a CVSE és a város számára.

Az új évezred küszöbén még látványosabban kitűnt egy-egy család ifjú sarjainak látványos sportsikere. Még élt a közvéleményben a Sipos Árpád – Sipos Győző feltűnése a birkózók között, amikor egy időben a Dajka-, a Zelei- és  Papp testvérek voltak a birkózó utánpótlás urai. Jött később Lőrincz Tamás, majd Lőrincz Viktor, előbbi 19 évesen Európa-bajnok és további évtizedekre hangos nevüktől a birkózóvilág.

A judo ceglédi elterjesztésében a Bíró család szerzett elévülhetetlen érdemeket. Bíró Sándor és fiai úttörői voltak a hazai „fellegvár” felépítésének. Tamás és Norbert remek eredményekkel, később edzői sikerekkel írták be nevüket Cegléd sporttörténetébe.

Új generációk, új nevekkel, de egy fontos alap kellett ehhez: a családok összefogása.

Belépett egy másik „ceglédi sportág” a judo világába az Ungvári család legidősebb fia Miklós, nem sokkal utána Attila és Zoltán is, ők együtt zsáknyi éremmel, közte csodálatos nemzetközi sikerrel bővítették a magyar sport tárházát. Ha már ők hárman szolgáltattak örömet a sportág és a szurkolók népes táborának,  ezt  tetézte a  Pásztor István és felesége  gyermekeinek három évtizeden átnyúló karrierje. István a Veszprém és a válogatott meghatározó erőssége, világválogatott is volt, olimpiai helyezett csapatával és húga Zsófia több első osztályú magyar és  külföldi csapatban  kamatoztatta  képességeit. Aktuális poénként  a  „legkisebb”  Pásztor  fiú tette fel  a koronát  az előbbiekre.  Mátyás 34 évesen tagja a Tokiói Olimpiára utazó magyar vízilabda csapatnak.

Ez utóbbihoz  kapcsolódik, hogy az olimpiára utazó  magyar  vízilabda  válogatottban szerepel  Jansik Szilárd is, aki a  FTC csapatának erősségeként   Európa-bajnok és célja, hogy utolérje bátyjának Dávidnak, a Szolnok játékosának bajnoki és  válogatottbeli  szereplésének számát. Mindketten anno országos általános iskolai bajnok-csapatok tagjai voltak, ceglédi színekben.

Kalandozásunkat is a pólóval és az olimpiával zárjuk. Az előző két nyári olimpián a nők mezőnyében Czigány Dóra is tagja volt az Európa-bajnok válogatottnak, akinek bátyja a BVSC-ben játékosként és edzőként is ért el sikereket. Ez utóbbit édesapjuktól idősebb Czigány Károlytól örökölhették, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a magyar vízilabda sport fejlesztésében.

Tallózásunk koránt sem teljes, a városi sajtó feljegyzései több mint harminc olyan „sportcsaládról” tanúskodnak, akik jelentős szerepet töltöttek be Cegléd sporttörténetében.

Az olimpiai játékok közeledtével hálás szívvel emlékezzünk rájuk és szurkoljunk a hat  ceglédi  kötődéssel bíró résztvevőnek – külön is!

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....