4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Egy győzelemre a döntőtől

A tokiói olimpia kötöttfogású birkózóversenyében kedden, ahogyan egy nappal korábban a bátyja Tamás, most Lőrincz Viktor (87 kg) is remekül szerepelt, és az elődöntőbe jutott.

A Nemzeti sport tudósítása: Lőrincz Viktor és első riválisa, a kirgiz Atabek Aziszbekov jót tusakodott egymással. A küzdelmi időből 4:38 volt hátra, amikor honfitársunkat leküldték parterbe. Ugyan a posztszovjet megemelte, többre nem ment, az edzője meg jól kiszúrt vele, mert challenge-elt, hátha látnak valamit a bírók a felvételen, ám hiába keresték nagy erőkkel, nem volt ott semmi, így a sikertelen próba büntetőpontjával máris 1:1-re álltunk. Aztán 2:38-nál jött a mi esélyünk, ekkor mehetett a talajra Aziszbekov, és Lőrincz Viktor ebből padlóra is küldte: kétszer is megforgatta az ellenfelét, és gyönyörű birkózással, 6:1-gyel lépett tovább.

Lőrincz Viktor a negyeddöntőben a 26 éves német Denis Kudlával futott össze, akivel 2016-ban, Rióban is találkozott, csak azóta is rémálmaink vannak a közvélekedés szerint elcsalt bronzmeccstől…Most Tokióban tiszta meccset birkóztak, nyert is a fiunk!
A mérkőzésidőből 4:40 volt hátra, amikor Lőrinczet leküldték parterbe (0:1), de 4:19-nél már talpon voltak ismét, és így nyomakodtak tovább 2:16-ig. Akkor nyilván Kudla mehetett lefelé (1:1), de tíz másodpercen belül ismét talpról gyűrhették egymást – és mivel Lőrincz Viktor kapta a pontját később, ő volt előnyben, innen menedzselhette a meccset.
Ehhez képest 1:12-nél megint a németet küldték a földre, és habár akció ebből sem lett – sőt, Lőrincz majdnem hanyatt esett –, honfitársunk gyönyörűen lehozta a végét, a német hiába ugrott a fejére, tépkedte a vállát vagy nyúlt a hónaljába.

Lőrincz tehát revansot vett Kudlán. „Az volt a lényeg, a kulcs, hogy annyival verjem meg, amennyi kell ahhoz, hogy az én kezem emeljék a magasba, ne vigyenek el az érzelmek, ne gondoljak az öt évvel ezelőtti mérkőzésre – felelte Lőrincz Viktor a múltkori csalásra visszautaló kérdésre. – Tudatosan készültem arra, hogy ha vele birkózom, akkor csakis a saját feladatomra koncentráljak. Ez sikerült is, irányítottam. Az meglepő volt, hogy a második menetben nem ugrott nekem. Éreztem, hogy az utolsó percre tartalékol, ott akar megfogni, de egy-két támadást kellett csak kivédenem. Az egyiptominak jobban örülök. Birkóztam vele Tatán, kellemetlen figura, nagyon jókat dob, vigyázni kell vele az elején, de a kondija nem az igazi, nekem viszont az az erősségem, úgyhogy a cél, hogy az akaratomat ráerőltessem” – mondta Lőrincz Viktor a Nemzeti Sportnak.

Az elődöntőben tehát az egyiptomi Mohamed Metvalli következik, magyar idő szerint a 11.15-kor induló blokkban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...