15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Nyolc évig halmozta a szemetet az udvarán

Állítása szerint nem volt hajlandó szemétdíjat fizetni, ezért udvarán tárolta összegyűlt hulladékát az a 22 éves albertirsai férfi, aki ellen a ceglédi nyomozók most fejezték be a nyomozást – írta meg a rendőrség hivatalos honlapja, a Police.hu.

Egy feljelentés alapján indult be a rendőrségi gépezet 2020 decemberében. Egy albertirsai házhoz tartozó üres telken ugyanis hegyekben állt a szemét. A helyszíni szemle alátámasztotta a feljelentés adatait, a területen kiszuperált hűtőszekrények, elektronikai termékek, babakocsi, építési törmelék, bútorok, háztartási hulladék, gumiabroncsok hevertek helyenként 1-1,5 méteres magasságban.

A tulajdonos beismerte, kb. 8 éve hordja hulladékát a telekre, amihez senkinek semmi köze.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértő megállapította a talaj és a talajvíz veszélyeztetését, azt a szemét között található tárgyak a csurgalékvízen keresztül szennyezhették, de kitért egyes eszközök ózonkárosító hatására is és a felhalmozott anyagok között veszélyes hulladéknak minősülőt is talált.

A 22 éves férfi ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...