21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Előválasztási kampány civilekkel

A pártok és a lakosság szerepe a mostani választásokon, egy elmaradt vita mottója címmel írt több ceglédi internetes fórumon dr. Horváth Melinda. Az előválasztásokkal kapcsolatban arról írt, hogy a kampányt ugyan a pártoknak illene csinálni, de fontos lenne a civilek szerepe is ebben. Várja az önkéntesek jelentkezését az aláírásgyűjtéshez, szavazóbizottságokba, rendezvények szervezéséhez, szórólapozáshoz. – írta dr. Horváth Melinda, aki 2014-ben az Élőlánc Magyarországért Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon a körzetünkben.
Augusztus 24-én kedden reggel a piacnál már mindhárom helyi jelöltnek gyűjtöttek aláírást. Mint lapunknak küldött beszámolójában fogalmaz: „jól működött az aláírásgyűjtés az előválasztásokhoz. Mind a három helyi jelöltnek gyűjtöttek: Zágráb Nándor (Jobbik és a Momentum LMP, Mindenki Magyarországa és a DK támogatásával) László Ferenc (MSZP, Párbeszéd) és Sipos Mihály független jelölt (ha bejut, akkor az LMP frakcióba ül be). Ezen kívül ajánlást lehetett tenni Jakab Péter (Jobbik) és Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP) miniszterelnök jelöltségére is. A standok nagyon közel voltak egymáshoz és egymással szót is váltottak a felek. Volt egy-egy kis csípősség, de nem volt ellenségesség, gyűlölködés. Sok járókelő megállt magától vagy az aláírást várók kérésére. Aki annál a standnál nem akart aláírni, azt a másikhoz küldték, akkor tegye meg ott. Voltak, akik több helyen is kitöltötték a jelölőívet.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...