12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Kossuth toborzó 2021

Kiállítással és konferenciával kezdődött szeptember 24-én a háromnapos Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál. A művelődési központ galériájában tárlat nyílt “Kossuth ezer arca” címmel. A konferencián pedig a néhai államférfiről, a Kossuth kultusz ápolásáról hallhattak előadásokat – többek között dr. Hermann Róbert történésztől és Reznák Erzsébet múzeumigazgatótól – az érdeklődők. A programokon Cegléd határon túli testvérvárosi küldöttségei is részt vettek.


Hagyományosan a dísztestületi üléssel folytatódott a programsorozat tegnap délután a Városháza dísztermében, ahol átadták a Gubody-díjat és a Díszpolgári címet is. Az ünnepi ülés előtt a Képviselő-testület tagjai csendes főhajtással emlékeztek meg városunk díszpolgárairól a Városházán található díszpolgári emléktáblánál. A 2021-es évi Gubody Ferenc-díjat Banai Benőnek adták át. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott az 56-os forradalom ceglédi eseményeiben oroszlánrészt vállalt Csendes Istvánnak, valamint Kiszel Mihály címzetes prépost, esperesnek, egykori ceglédi plébánosnak. Az ülésen adták át a címzetes főorvosi elismeréseket is. A dísztestületi ülés után Cegléd egyik testvérvárosa, Szentegyháza mutatkozott be a Városháza aulájában található kiállításon. Ezután pedig a Kossuth nevét viselő intézmények képviselői koszorúzták meg a Kossuth szobrot a Szabadság téren.


Este a Ceglédi Utcazene Fesztivál résztvevője, a Ratty Jazz Band lépett fel a Kossuth téren. Őket az LGT sztárjai követték a Zenevonat koncerttel.
Hagyományőrző felvonulással kezdődött a Kossuth Toborzó szombati napja, melyre sok érdeklődő volt kíváncsi. A Kossuth térre történő beérkezést követően dr. Csáky András polgármester és Szabó István honvédelmi államtitkár mondott ünnepi köszöntőt. A felvonulást a Cegléd Táncegyüttes, valamint a Patkós Irma Művészeti Iskola hagyományőrző műsora zárta.
Három kategóriában nevezhettek a Kossuth-szakáll mustrára jelentkezők. A bírálatban a Magyar Bajusz Társaság működött közre.


A Huszártábor egész délután várta az érdeklődőket, hagyományőrző huszár egyesületek szervezésében lehetett kipróbálni a puskagolyóöntést és a tábori kovácsműhelyt. Sok érdeklődőt vonzott a Régi Idők Piacztere is az Eötvös téren. Régi mesterségek, kézművesek, hagyományos gyermekjátékok és állatsimogató is várta az ünneplőket.
A Ceglédi Utcazene Fesztivál közönségdíjasa, Jimmy és Nika; Szabó Balázs Bandája és a Lóci játszik voltak az esti koncertek fellépői.
Vasárnap reggel Huszárkonyha – ’48-as étkeink címmel megrendezett főzőversenyre várták az érdeklődőket a Kossuth térre. A gyerekeket pedig a gyermektoborzóra az Eötvös térre, ahol több, tematikus játéksorral is kedveskedtek a szervezők a családoknak.


Este köszöntötték hivatalosan a város nevében az olimpiai bronzérmes Jansik Szilárd és Pásztor Mátyás vízilabdázókat. A két ceglédi születésű sportoló a magyar vízilabda válogatott tagjaként állhatott Japánban a dobogóra. (A birkózó Lőrincz fivéreket, valamint Ungvári Attila cselgáncsozót a város korábban köszöntötte.)
Végül a Republic zenekar esti koncertje zárta az idei Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivált.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....