4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Két győzelem a Malév ellen

A női kézilabda NB II. 5. fordulójában vasárnap a Malév SC-t fogadta Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Az ifisták szintén a Malév, a serdülők pedig az FTC ellen léptek pályára ugyanott. A felnőtt csapat Tóth Norbert nélkül érkezett a Varga István Sportcsarnokba, edzőjük ugyanis a CKK SE karanténja miatt nem lehetett jelen. A vendégek kezdték jobban a meccset, de a 13. percben elért 5-6-os állást követően már nem adtak nekik több esélyt a Cápák, akik a második félidei parádés játék után kiütéses győzelmet arattak. Az ifi csapat a vártnál nehezebben szerezte meg az újabb két bajnoki pontját. A serdülők sajnos csak 30 perc játék után hitték el magukról, hogy az FTC ellen is képesek győzni. Megnyerték a második játékrészt, de a hat gólos hátrányt már nem tudták ledolgozni.

Eredmény
Felnőtt mérkőzés:
Ceglédi Kék Cápák – Malév SC 36 – 21 ( 15 – 10 )
Abony, 100 néző, vezette Miklós, Tóthpál
Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta(kapusok), Vuletics Szuncsica 9(1), Tóth Adrien 8(2), Peszeki Laura 5, Dobos Renáta 4, Földi Mónika 4, Farkas Szimonetta 3, Török Melinda 3, Ade Sowunmi, Pocsai-Halasi Réka
Hétméteres: 4/3, ill. 4/3
Kiállítás: 8, ill. 4 perc
Pudics Zsolt SE vezető: – Jó volt látni, ahogy mindenki végig küzdötte a mérkőzést és még akkor sem álltunk le, amikor már magabiztosan vezettünk. Nem volt olyan játékosunk, aki ne tudott volna hozzátenni a 15 gólos győzelemhez és ennek erőt kell adnia az ősz további mérkőzéseihez.

***

Ifjúsági mérkőzés:
Ceglédi Kék Cápák – Malév SC 32 – 29 ( 14 – 13 )
Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 11(2), Kiss Vivien 6, Pintér Zsófia 5, Kádár Kata 3, Baricza Viktória 2, Simon Anna 2(1), Benkő Barbara 2, Farkas Fruzsina 1, Kovács Alíz, edző Ade Sowunmi
Hétméteres: 4/3, ill. 10/7
Kiállítás: 4, ill. 4 perc
Ade Sowunmi: – Egy igazán hullámzó játékot produkált a csapat, de az a csapat egység amit az idén hiányoltam most ott volt a pályán és a padon is. A hullámzó játék ellenére egységesen és az utolsó percig küzdve sikerült itthon tartani a két pontot. Ez az én csapatom!!! Gratulálok mindenkinek!

***

Serdülő mérkőzés:
Ceglédi Kék Cápák – Ferencvárosi TC 26 – 31 ( 10 – 16 )
Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Imbre Anna 7(1), Pintér Zsófia 6(5), Pesti Gréta 4(1), Kiss Vivien 4, Kádár Kata 3, Kaposvári Vanda 2, Kapusi Annamária, Dengi Csenge, Kövecses Judit, Petró Zsanna, edző Ade Sowunmi
Hétméteres: 8/7, ill. 4/2
Kiállítás 6, ill. 4 perc
Ade Sowunmi: – Nagy izgalommal várták a lányok a FTC elleni mérkőzést. Ez még a bemelegítés alatt is nagyon látszott…Tudtuk, hogy az ellenfél minden hibánkat könyörtelenül kifogja használni, amíg sikerült koncentrálni és nem fáradtunk el addig szoros volt az eredmény de sajnos elfáradtunk ekkor jöttek a technikai hibák és ezt kihasználva nagyobb fölényt szerzett a Fradi. A második félidőben nagyot küzdöttek a lányok és sikerült is megnyerni. A vereség ellenére nagyon büszke vagyok rájuk csak így tovább!
pézsé

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....