22.8 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Fejlesztések az Unghváry-ban

Immár második éve tart a Szakképzés 4.0 stratégia keretében szervezett oktatás a technikumi illetve a szakképző iskolai rendszerben, melynek egyik fő célja hosszú távon a szakemberhiány megszüntetése, a szakmatanulás presztízsének helyreállítása, a szakképzés vonzóvá tétele.

Ennek egyik eszköze, hogy minden – a szakképzésbe belépő – tanuló ösztöndíjat kap, majd szakképzési munkaszerződéssel, komoly anyagi juttatás mellett duális képzésben folytatja szakmai tanulmányait.

Jól felszerelt, szép iskolánk a Ceglédi SZC Unghváry László Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola és az itt tanulható szakmák eddig is igen népszerűek voltak, mind a kereskedelem, mind a turizmus-vendéglátás ágazatban vonzó karrierlehetőséget, biztos megélhetést nyújtanak. A Ceglédi Szakképzési Centrummal közösen kiemelt figyelmet fordítunk a technológiai fejlesztésekre és olyan beruházásokat hajtunk végre, melyek tovább növelik a tanulók motivációját, hogy nálunk tanuljanak. Mivel több olyan új szakmai tantárgy is megjelent a megújult szakképzésben, melynek keretében számítógépen dolgoznak a tanulók, egy új informatikai szaktantermet rendeztünk be új gépekkel, monitorokkal. A kor követelményeinek megfelelő falitáblákra cseréltük a tantermek tábláit és egy jó minőségű színes fénymásolót is beszereztünk – ezek mind a tanulók sikeres felkészítését szolgálják.

Az igényes, kulturált környezet biztosítása érdekében az elmúlt évben felújított férfi vizesblokk után idén a női oldal is megszépülhetett, mely a kapcsolódó vezetékhálózat cseréje miatt több tízmillió forintba került. Megszépült az iskola kerítése is, ez utóbbira több, mint 7 millió Ft-ot fordított a fenntartó. 2021-ben összesen közel 52 millió Ft értékű felújítással, beruházással biztosítjuk, hogy vonzó szakképzési környezetben tanulhassanak diákjaink.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...