40 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Új bölcsőde épül Cegléden

Elindult a közbeszerzés, így 2023-ban már egy új, négy csoportszobás korszerű bölcsődét szemlélhet meg a Dózsa szobor a Nefelejcs utcánál. 2019 nyarán döntött az önkormányzat arról, hogy pályázati támogatást igényel a bölcsőde építésére. A pályázat sikeres volt és a kiviteli tervek is elkészülhettek. – számolt be közösségi oldalán Szebeni Dávid, a Ceglédi Városfejlesztési Kft. volt ügyvezetője.

A korábbi ügyvezető posztjából kiderül, hogy „Cegléd városszerkezetéből adódóan az elmúlt évtizedekben csak nyugati irányban tudott számottevően terjeszkedni. Így alakult ki az Öregszőlő-Kertváros ma ismert képe, ahol a 70-es években még szőlők és présházak váltogatták egymást. Ez az egyik városrész, ahol egyre több gyermekes család él, ám a környező infrastruktúra ezt nehezen tudta lekövetni. Valódi, nagy játszótér a városrészben nem található, ahogyan óvoda és bölcsőde sem. E problémák megoldásának egyik fontos, de nem egyedüli lépése a bölcsi megépítése.”

Beszámolt arról is, hogy milyen lesz a Nefelejcs utcai bölcsőde: „A tervezett épület földszintes, észak-kelet – dél-nyugati tájolású. Az építési telek alapterülete 7123 m2, a fő épülettömeg méretei: 12,40 m x 45,80 m.

Fő részei a csoportszobák és azok kiszolgáló helyiségei két épületszárnyban kialakítva, a központi épületrészben a személyzeti helyiségek és a melegítőkonyha ill. annak kiszolgáló helyiségei. Az épület és a játszóudvar 56 gyermek és 10-12 fős személyzet részére készül.

A személyi és gépjármű bejárat a Harang utcai oldalon található. A személyi bejárattól és a gépjármű parkolótól térkő burkolatú járda vezet az észak-nyugati főhomlokzaton elhelyezett bejáratokhoz. A 2 db, 2-2 csoportszobából álló gondozási egységet külön-külön bejáraton keresztül lehet megközelíteni. Az előtér-babakocsi tárolókból közvetlen az öltözőkbe lehet jutni, onnan elérhetőek a csoportszobák és kiszolgáló helyiségeik. A két oldalsó épületrészben kapnak helyet a gyermekeket kiszolgáló helyiségek (csoportszobák, öltöző, fürdő, raktárak, kerti mosdó-WC), a középső részben pedig a személyzeti (irodák, takarítószer raktár-mosoda, teakonyha, öltöző-vizesblokk) és konyha-helyiségek.

A középső épületrészben a gyermekek és szülők, a konyhai személyzet és a gondozói személyzet által használt helyiségcsoportokat egy hosszanti folyosó köti össze, ill. választja el.

A csoportszobákból közvetlenül megközelíthetők a 2-2 csoportszoba részére közös, részben fix, részben mobil fedésű teraszok. A teraszokról közvetlenül a játszóudvarba lehet jutni; a játszóudvar mind a négy csoportszobát kiszolgálja, összterülete 560 m2.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...